Lindácska tilosban parkolt
2013. július 03. írta: Tibi5000

Lindácska tilosban parkolt

   Forgalomtól elzárt területen, tehát tilosban parkolt Zimány Linda modell, Dzsudzsák Balázs barátnője, ráadásul Balázs kocsijával.. A focista egyébként is a luxuskocsik réme.

   A Blikk szerint a Nyugati pályaudvar mellett egy Porsche Cayenne GTS nevű gépjárművel parkolt Zimány Linda, a válogatott futballista barátnője. Ezzel persze nem is lenne semmi baj, ha nem a forgalomtól elzárt területen tette le volna Dzsudzsi kocsiját. Ez már eleve bizarr..

   Szerencséje volt Zimánynak, mert a közterület-felügyelő éppen nem járt arra, így nem büntették meg. Ha pedig már ennél tartunk, Balázs ugyanezt a Porschével karambolozott tavaly decemberben, idén pedig egy Lamborghinivel balesetezett az M3-ason. Talán még nem is volt olyan éve, hogy ne balesetezett volna. Én nem ülnék be hozzá egy körre..

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr215389422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása