Vb-selejtezők: örülünk, Vincent?
2015. július 27. írta: Tibi5000

Vb-selejtezők: örülünk, Vincent?

Némileg. Azért ne felejtsük el, hogy bármennyire is vannak verhető csapatok a B-csoportban, Portugália és Svájc jelenléte kicsit sem ad több önbizalmat a magyarok számára. Emellett még Feröer, Lettország és Andorra is versenyzik a két pozícióért, ami még kiadó az egyes csoportokban. 

És már a második helyezettnek is pótselejtezőt kell játszania, kivéve annak az országnak, akik a leggyengébben teljesítettek, számukra, akármennyire is benne vannak a TOP2-ben, véget ér a verseny. 

A magyarok számára pedig a harmadik helyezésnek van a legnagyobb esélye, de nem mintha nem okozhatna meglepetést mondjuk Feröer, vagy ne okozhatnánk mondjuk mi meglepetést Svájcnak.

Persze még igazán távol vagyunk a meccsektől, az első selejtezőt pont a feröeriek ellen fogjuk játszani 2016. szeptember hatodikán, majd rá egy hónappal már az órájuktól és a csokoládéjuktól híres svájciakkal fogunk összecsapni. 

A magyar válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya sem hagyta szó nélkül a sorsolást: „Az én megbízatásom négy mérkőzésre szól, a világbajnoki selejtezők pedig még távol vannak, de sportigazgatóként is úgy gondolom, összességében jónak mondható a sorsolásunk, hiszen a negyedik, ötödik és hatodik kalapból olyan ellenfeleket kaptunk, amelyek ellen nyernünk kell majd a sorozatban. A portugál csapat kiemelkedik a csoportból, de két éve még Svájc is a nyolcadik helyen állt a FIFA világranglistáján, tehát nem kérdés, hogy mindkét együttes előttünk jár jelenleg. Ezzel együtt hazai pályán, egy jól szervezett magyar válogatottnak egyik rivális ellen sem kell majd esélytelenül felmennie a pályára."

Bernd Storck mellett az MTK vezetőedzője, László Csaba is hozzászólt a párosításokhoz. Szerinte kegyes volt hozzánk a sors.

 

A portugál sajtó egyébként teljesen elalélt a sorsolásoktól, de igazuk is van, ennek a válogatottnak nem lesz akadály Lettország vagy Feröer. (Magyarország reméljük igen!)

A svájci lapok szerint megoldható lesz ez a csoport, persze tudják, hogy ki a nagy esélyes, a lettek pedig a magyarokat is megemlítették, méghozzá a 2004-es találkozásunkat, amikor Pesten 3-1-re nyertünk, Rigában pedig szintén 3-1-re kikaptunk. 

A kisebb csapatok egyébként meglepően örülnek, hogy a portugálok is részt vesznek a harcban, hisz találkozhatnak, sőt, meccset játszhatnak Christiano Ronaldo ellen.

vb.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr577658730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása