Majdnem kikapott a Videoton walesi ellenfelétől
2015. július 23. írta: Tibi5000

Majdnem kikapott a Videoton walesi ellenfelétől

Hát, nem akármilyen mérkőzésben lehetett részük azoknak, akik úgy döntöttek, hogy megnézik ezt az igazán pikánsra sikeredett találkozót, amit a Videoton és a walesi The New Saints játszott. Az első fordulóban 0-1-re győzedelmeskedő fehérvári csapat borzasztóan magabiztosan vágott neki a második felvonásnak, mintha csak nyolc vagy kilenc góllal jobban állnának, pedig csak eggyel és sokszor rezgett is jócskán alattuk a léc. Lássuk az összefoglalót!

Nagyon nehezen lehetne summázni a pályán történteket. Hisz eredmény szempontjából nem tekinthető kudarcnak a 2-1-es győzelem, de aki az elejétől a végéig látta és izgulta végig a találkozók, az tudja, hogy ez bizony, ha végül is jól is sikerült a dolog, egy igaz kudarc ez a meccs.

A walesi TNS vezetőedzőjének elmondása szerint 30% esély volt arra, hogy ők fognak továbbjutni, arra azonban nem gondolt, hogy ez a szám a mérkőzés közben a háromszorosa is lehetett. Főleg a 80. perctől lett fagyos a hangulat, amikor Williams találatával, Mullan gólpasszából megszerezte a vezetést a The New Saints, akiket egy magyar harmadosztályú csapatnak titulált Hajdú B. István kommentátor, már ami a teljesítményüket illeti.

A hosszabbítás is egy igazi kínszenvedés volt a magyar gól után, amit szintén Gyurcsó szerzett Oliveira passzának köszönhetően, mivel ezek után nem állt másból a meccs, csak kakaskodásból. A walesiek valószínűleg túlságosan is elbízták magukat a találatuk után és ez is okozta a vesztüket, de az borzasztóan szimpatikus volt a fehérvári szurkolók részéről, hogy megtapsolták a The New Saints játékosait.

Mert megérdemelték. A futballjátékuk kimerül annyiban, hogy ezek az emberek a szívüket, a saját személyiségüket és akaratukat teszik bele a mérkőzésekbe, és ez becsülendő. Volt egy-két nagyobb helyzetük, amikor üresen hagytuk a védelmet, de ha jobban belegondolok, a találatukon kívül semmi nagyobb támadásuk nem volt, viszont összetartottak és hittek magukban, és ha olyan, amúgy jó képességű csapat, mint a Videoton is ezt tenné, sokkal könnyebb helyzetben lennének.

Két perccel a vége előtt Finley, a vendégek játékosa kapott egy piros lapot, de ez már nem osztott, nem szorzott, a Videoton 2-1-es összesítéssel továbbjutott a walesi bajnok ellen, akik huszonkettő meccs alatt egyszer sem kaptak ki a bajnokság során.

Ez persze inkább a walesi Premier League-t minősíti, sem mint a Videoton "mesteri játékát", a lényeg viszont mégiscsak az, hogy továbbjutottunk és ha most rendet tesznek a fejekben, remélhetőleg egy teljesen más csapatot fogunk látni majd a BATE Boriszov ellen. 

A gond annyi, hogyha ez a meccs nehézségeket okozott, akkor mit tesznek majd a fehérváriak a fehéroroszok ellen? Hisz az egy sokkal nagyobb falat és emlékezzünk vissza, a Debrecen is sokszor a BATE csapatának köszönhette, hogy véget ért számukra a selejtező.

A Sportfan.hu ÉLŐ közvetítése: http://sportfan.hu/elo-videoton-the-new-saints-7269

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr457648540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása