Előzetes: Videoton-TNS
2015. július 22. írta: Tibi5000

Előzetes: Videoton-TNS

Rendkívül előnyös helyzetből vághat bele a ma esti mérkőzésébe a Videoton, miután kedden sikerült legyőzniük a walesi The New Saints együttesét, méghozzá 0-1-re. Mindvégig a magyar csapat volt a jobb, most pedig hazai pályán mutathatja meg a közönségnek, hogy mire képes és talán azt is feledtetni tudja, hogy szombaton kikapott a Honvédtól, ráadásul az utolsó percekben történt meg a döntő gól. 

Érdemleges dolgokat még nem igazán lehet elmondani az NBI mostani szakaszáról, hisz mindenki összesen egy meccset játszott, se a walesi bajnokságról, mivel ők még az első fordulót sem játszották le. Messzemenő következtetéseket talán csak a 2014/15-ös Premeir League-bő, vonhatunk le, ahol a TNS az első helyezést érte el 56 ponttal., úgy, hogy a 22 mérkőzése alatt egyetlen egyszer sem kapott ki.

Hazájában tehát verhetetlen, nemzetközi porondon azonban nagyon úgy tűnik, könnyen kifognak rajta: már a selejtezők korai szakaszában sem nyert meg minden mérkőzést, a Videoton jóvoltából azonban elszenvedte az első vereségét is. Reméljük, hogy ez ma is így lesz!

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy rengeteg kulcsfontosságú ember nem játszhatott a székesfehérváriaktól, köztük Braniszlav Danilovics, Feczesin Róbert és Rémi Maré. Az első félidő sokkal pörgősebbnek bizonyult, mind walesi, mind magyar oldalról, Gyurcsónak is volt egy nagy helyzete a szünet előtt, de végül a második játékrészben talált csak be.

A győzelem, attól függetlenül, hogy idegenben játszott a csapat, kötelező volt, kérdés már csak az, hogy a Sóstói stadionban, a közönség hatására hozzák-e ugyanazt, vagy esetleg jobb színvonalat, mint az első fordulóban, vagy köszönthetünk egy nagy meglepetést a The New Saints személyében. Reméljük azért, hogy utóbbi ne fog megtörténni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr287647358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.07.22. 19:12:29

Sziasztok

Koszi az infot
süti beállítások módosítása