Michael Owen nyáron a Stoke City együtteséhez igazolt, a Manchester Unitedet otthagyva. Folytonos sérülései miatt nem nagyon számíthatott rá Tony Pulis edző.
Az összes bajnokiból összesen csak hat mérkőzésen tudott részt venni, ezért döntött úgy, hogy a mostani idénye lesz az utolsó.
– Ezennel bejelentem, hogy az idény végén befejezem profi pályafutásomat. Úgy érzem, itt az ideje, hogy megtegyem ezt a lépést. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert karrierem során egy olyan utazásban lehetett részem, amelyet sok fiatal játékos csak remélni tud. Álmodni sem tudtam volna szebbet – írja a támadó hivatalos oldalán.
A 33 éves támadó a Liverpoolban kezdte, de később megfordult a Real, a Newcastle és a Manchester United színeiben is. Tagadhatatlanul a Liverpoolban játszott a legjobban, ott 216 mérkőzésből 118 gólt jegyezhet magáénak. A királyi gárdánál már picit szerényebb a gólátlaga, 35 mérkőzésből 13 találatot szerzett. A Newcastlenél több mint 70 mérkőzés alatt 26 gólt szerzett, majd a Manchesterhez került még 2009-ben. Az utolsó két angol klubnál érezte úgy, nem folytatja tovább.
„ | Úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy leengedjem a függönyt a pályafutásom végén" | ” |
A válogatottban viszont mindig remekelt. 89 mérkőzésből 40 találat. Nem rossz!