Nyert a Haladás!
2012. szeptember 22. írta: Tibi5000

Nyert a Haladás!

Az NB1. 8. fordulójában játszott együtt a Haladás és az MTK Budapest. Azért is ígérkezett izgalmasnak, mert ha éppen meghalljuk ennek a két csapatnak a nevét, mindig a Haladás hoznánk ki győztesként, de ha megtudnánk azt, hogy az MTK nemrég még első is volt, sokkal másabb lenne a helyzet.

De végül így is-úgy is nyert a Haladás, méghozzá nem is kevéssel, 3-0-ra alázta meg ellenfelét. De azért ne sajnáljuk az MTK-t se, másfél órát gyönyörűen átaludtak, talán nem vették komolyan ellenfelüket, de éppen az MTK az a csapat, amelyiknél minden ellenféltől, félniük kéne. Az MTK-t most egy kicsit próbáljuk felmenteni, három meghatározó játékos sem utazhatott el Szombathelyre, de azért mégis pofátlanság ilyen hanyagul játszani. Az első gól büntetőből történt, de az sem elsőre, rá három percre pedig a második gól, ebből is látható a harmincadik perc környékére mennyire elhagyta magát az MTK Budapest. az utolsó gól Halmosi rúgta az 50. perc környékén, és ezzel teljesen eldöntötte a mérkőzést. Az MTK edzője nagyon meglepődött az eredményen, s bevallotta, ő is izgalmasabb focit várt el a csapatától, ami most nem sikerült.

   TALÁN MAJD MÁSKOR!!!!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr804794824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása