Ligakupa: összefoglaló
2014. február 23. írta: Tibi5000

Ligakupa: összefoglaló

Kecskemét - Pápa 1-5

A Kecskeméthez több játékos is jött, szám szerint nyolc, akik közül légiós is volt, így még nem olyan összeszokott a csapat. A mérkőzés hamar eldőlt, már az első félidőben 0-3-ra vezetett a Pápa, ezek után már csak mindenki rosszabbra számított. Kenesei három gólt lőtt, Tóth duplázott.

Haladás - Ferencváros 0-0

A sportkommentátor folyamatosan azt hangoztatta, hogy ez a mérkőzés mennyire jó, meg az elejétől a végéig izgalmas, pedig egyáltalán nem volt így: már az eredmény is magáért beszél. A Ferencváros nem próbálkozott, nem voltak helyzeteik, talán a Haladás hagyott ki egy nagy helyzetet, de egyszóval: silány meccs volt.

Szigetszentmiklós - Szolnok 0-0-

Egy újabb 0-0-ás meccs. A 70. perc elejénél volt egy helyzete a hazaiaknak, ami kipattant a kapufáról, és a gólvonal előtt néhány centiméterrel mentettek. Erről a meccsről nem is lehet többet írni, szintúgy unalmas volt, mint a Haladás. 

A Ligakupa tegnapi három mérkőzéséből a nyertes egyértelműen a Pápa volt, a többit inkább hagyjuk...

 

Fotó: http://haladasfc.nyugat.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr685827784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása