A Trinidad és Tobago - Új-Zéland mérkőzésen több mint 50 ezer amerikai dollárt sikerült összegyűjteni a nemrég amputált Akeem Adams számára, ám a futballistát támogató alapítványhoz csak a negyede jutott el. Hogy miért? Senki sem tudja.
Mindenki nagyon örült annak a felajánlásnak, hogy a barátságos mérkőzésen árult pólók árával támogatják a Ferencváros volt játékosát, aki jelenleg is életveszélyes állapotban van.
A labdarúgó szövetség szerint biztos, hogy a pénzt nem nyúlták le, de pontosan még Ők sem tudták elmondani, mi történt az eltűnt pénzzel.
- Egyelőre várunk arra, hogy kiderüljön, pontosan mennyibe került a pólók előállítása. Ha kiderül, hogy a hiányzó összeg és e között jelentős különbség van, akkor a gyártónak kell felelnie, de fontos, hogy addig ne mondjunk ítéletet. Mi mindent megtettünk, hogy segítsük Akeem Adamset, ezért szerintem azért elismerés járna a szövetségnek, épp ezért elég szerencsétlennek tartom, amikor a különböző vádaskodások elhangzanak – mondta a szövetség titkára, Sheldon Phillips.
A gyártó, a Native Spirit is megszólalt az üggyel kapcsolatban:
"Szégyen, hogy a szurkolók a szeretetüket, támogatásukat és jókívánságaikat ennyi póló megvásárlásával mutatták meg, és mindössze 73 ezer dollár jutott el a családhoz. Ez óriási tiszteletlenség Adams családjával szemben, a fiúk nevét felhasználva a kapzsi emberek kihasználták a nagylelkűséget. Ha tudtam volna, hogy csak 25 dollár jut el pólónként Adamshez a 100-ból, nem vettem volna ennyi belőle" – írta Facebook-oldalán David Muhammad.