Nemzetközileg leégtünk, 8-at rúgtak nekünk
2013. október 11. írta: Tibi5000

Nemzetközileg leégtünk, 8-at rúgtak nekünk

   Hát igen, még a legpozitívabban is vélekedő szurkoló is elbizonytalanodott a válogatott mérkőzésen, amit Hollandia ellen játszottak/unk. 

   A hivatalos eredmény 8-1 lett, ami őszintén szólva csak annyiban lepett meg, hogy a hollandok nem eggyel többet rúgtak. Sajnálatos módon bármennyire is kiszerettünk volna jutni Brazíliába, nem sikerült. Pedig 1986-után ránk fért volna. 

   Nos, beszélhetnénk arról az egy gólról, ami a magyarok rúgtak, de hozzáteszem, büntetőből volt. Már az is megszokott, hogy rendes gólt nem tudunk lőni, csak egy nehezen kiharcolható büntetővel tudjuk előresegíteni a csapatot. Ez most nem volt előresegítés..

   Néhány szóval fogalmazva: irtózat, szörnyűség, katasztrófa, rettenet, förmedvény, borzadály, iszonyat. (Ennyit tudtam összehozni a szinonimaszótárból).

   Ráadásul öngólból sem volt hiány, a 65. percben Devecseri megtisztelte a hollandokat, ott már halálra voltunk ítélve. Pontosabban már a mérkőzés kezdete előtt halálra voltunk ítélve.

   Egervári Sándorról már ne is beszéljünk, feltehetően a mérkőzés után már a szurkolók duplája fog felháborodni a kapitány ellen, és a végén lemondás lesz a vége. Itt mit lehetne még csinálni? Ha nem baj, én ebből kimaradok, nem csak Egervárival van baj, ennyi erővel az összes válogatott játékost el lehetne küldeni. 

   Ha valaki kedvet kapott: https://www.facebook.com/pages/Egerv%C3%A1ri-mondjon-le/542886879116915?fref=ts

                               

   Hollandia – Magyarország 8-1 (van Persie 16., 44., 53., Strootman 25., Lens 38., Devecseri 65. – öngól, van der Vaart 86., Robben 90., ill. Dzsudzsák 47. - 11-esből)

   LAPZÁRTA UTÁN:

   Lapzárta után érkezett a hír, hogy Egervári Sándor a csúnya 8-1-es leégés után a lemondását kérvényezte, amit Csányi Sándor el is fogadott. Az Andorra elleni mérkőzésen már Csábi József lesz lesz a megbízott kapitány. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr765563841

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nagy pénz, kis foci 2013.10.12. 11:30:43

Pedig drága megboldogult Puskás Öcsi nem így vélekedett. Sajnos tényleg úgy tűnik, hogy nem volt igaza. A magam részéről nem vagyok egy fanatikus futballrajongó, de azért ha úgy van, akkor szívesen megnézek egy-egy jobbnak ígérkező meccset, legyen az ...

Trackback: Bukovári FC 2013.10.12. 09:03:32

Hollandia-Magyarország 8:1 (azaz nyolc:egy) Száz stadiont, ezeret! Ha hagyják, hogy csináljatok. Kápráztassátok a világot, ostoba emberek! Eeeeeeeekkora zakót kaptunk!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HgGina 2013.10.12. 00:49:17

Nem igaz. Csak hetet rúgtak nekünk. Egyet magunknak rúgtunk. Pedig csak összesen egyet kellett volna rúgnunk: Egervárit. Felrúgni. Műhódnak.

emzéperiksz 2013.10.12. 00:52:51

Az elmúlt nyolc gól a hibás. A narancssárgák fölényes győzelmet arattak a bukott ballábasokon.

fingerbangs 2013.10.12. 01:00:53

Dzsudzsak te senkihazi buzi troger

2013.10.12. 01:15:10

5-10 meccs üres stadionban és talán belátja az mlsz, hogy nem kell ezt erőltetni... A félamatőr Andorra jóval különb eredményeket ért az a Holland A csapat ellen (ez pedig csak B volt)

Kim Jong Un 2013.10.12. 01:19:05

@HUN_Sector: hat azert a Persie, Robben duo nem egeszen B csapat...

En amugy sajnalom, hogy nem 10 kaptunk, az ugy lett volna kerek.

Tenyleg, egy kerdes. Ez a nagykepu utolso szar primadonna dzsudzsak mit keres a csapatban?

Tamás Csacsicska 2013.10.12. 01:20:32

Nem értem, miért kell elutazni Andorrába? Kidobott pénz, mint a stadionok.

Karipapa01 2013.10.12. 01:34:07

Na ugye!!! Ez mind azért van, mert Magyarországon kevés a stadion. Mert ha jó sok lenne, nem kellene külföldre járni focizni mindenféle szedett-vedett holland válogatottak ellen. Ellabdázgathatnánk magunknak itthon a saját stadionunkban és ha demokratikus módon megszavazzuk magunknak az eredményt, akkor az annyi lesz. Az EU a hibás, mert még a fociban is támadják a magyarokat.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.12. 01:40:57

Csak az lehet ezentúl magyar, aki kortól független focizni tanul.
Aki nem az nulla,. senkiházi, rezsicsökkentés ellenes, alja nép.
Erre lehet építkezni, mondaná a seggnyaló Menczer és Knézy, de inkább Orbán takarodj!

Kb. ennyit ér a meseszöveged, a sunyi EU támadásaid, a birkameneted készülődése az importált fajankókkal, a rezsicsökkenésed??, a trafikmutyid...az életed!

ORBÁN VIKTOR EGY SOSE DOLGOZOTT NAGY NULLA VAGY!

Magyarország tényleg jobbat érdemel, takarodj még van egérút!

szbszig 2013.10.12. 03:11:29

Ez az írás majdnem olyan színvonalasra sikerült, mint a válogatott mai teljesítménye. De ne szomorkodj, tényleg csak kevés hiányzott...

felcsutisuttyo 2013.10.12. 07:50:36

@Most hogy fog csalni a fidesz a bajai választáson?: nincs neki egér út csak a lámpavas! SZERVEZETT BŰNSZÖVETKEZETBEN ELKÖVETETT ORSZÁG ROMBOLÁS MINDEN TÉREN !!!!

felcsutisuttyo 2013.10.12. 07:52:20

Unortodox foci:DDDDDD 6:1+ÁFA

felcsutisuttyo 2013.10.12. 07:53:36

ezt is megérdemlik a magyarok, mert egy TUTYI-MUTYI NEMZET...már nincs a pucájukban vér,már egy kis Diktátor lerázó forradalomra sem képesek!!!!
BIRKA MÓDON TAPSIKOLNAK , MINT ALATTVALÓK, A BŰNÖZŐ BANDÁNAK!!!

nu pagagyí 2013.10.12. 07:54:32

Van egy megoldás. Lízingelni kell egy harmadosztályú montenegrói csapatot, ők képviselnék a magyar színeket a nemzetközi összecsapásokon. Szigorúan meg kell tiltani, hogy magyar földre tegyék a lábukat, a "hazai" meccsek is külföldön lennének. Magyar állampolgár semmilyen posztot nem tölthet be a csapatnál. Talán így működne a dolog.

felcsutisuttyo 2013.10.12. 07:56:35

Baján miért nem dobálják meg szarral a Fidesznek kémkedő kamerázó kocsit, és a hangos beszélőt??? ..... féltek hülye MAGYAROK, ETTŐL A KIS FELCSUTI SUTTYÓ MUTYIZÓKTÓL????
..én ott laknék, vödör számra locsolnám a szart a Fidesz " Banditák autóira...
...s ha véletlen egy gránát is lenne benne...azt mondanám, bocs..nem léttam hogy a szar között van:))) BUMMMMM !

CJKrisz 2013.10.12. 08:16:25

Remélem, hogy ez már tényleg elég volt ahhoz, hogy ezt a focinak nevezett szart idehaza a gyökereitől kiirtsák, intézményeit lerombolják, a helyét felszántsák és sóval beszórják.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.12. 08:49:44

Aki nem szurkul a Magyar válogatottnak, az kiírja magát a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből. Vegyük észre, hogy a holland válogattott is a titkos nemzetközi háttérhatalom része, mely Hazánk elveszejtésére szövetkezett. A vak is láthatja. Lehet, hogy még Soros is pénzeli őket és Weber ad nekik életviteli tanácsokat. Lehet, hogy még rezsit is akarnak növelni. Ne hagyjuk!!! Békemenetet azonnal ! Kettőt!

Egyallampolgar 2013.10.12. 08:51:29

Egyáltalán nem lenne baj ezzel az eredménnyel ha nem lenne benne állami támogatás. Sem TAO, sem MOB, sem csak most egy még egy stadion. Az OTP+MOL Bozsik pénze esetleg még belefér rutin korrupciós kiadásnak.

Aki meccsre jár fizesse meg az építkezés ráeső részét. Vagy játszanak a tarlón négy szál karóval szúrt kapuval. Nem érdeklne a 1-8.
Átkozott legyen ez a posztkommunista élsportmámor!

herut 2013.10.12. 09:02:04

A válogatottság egyáltalán nem motiválja a magyar labdarúgókat.Mehetnek külföldre,oda ahová akarnak.Ez nem az ötvenes,hatvanas évek ! Tessék már tudomásul venni,hogy más időket élünk!Olyan technikák kellenek,amelyek motiválttá teszik őket,vagy tudomásul venni a tényeket végre.A fociban is.

svega 2013.10.12. 09:12:18

De az MLSZ mint volt szoci vízfej továbbra is élvezi a sérthetetlenséget és a pénzbőséget. Az a Mezei a magyar edzőképzés feje, aki Mexikóban volt a kapitány. Akkor kellett volna elzavarni a sleppjével együtt. Viktor, ezt hogyan hozod ki pozitívra?

Melchi Zadok 2013.10.12. 09:19:59

az a barom, aki meglepődött, ideges, meg elkeseredett...
meg az is, aki egyáltalán kijár még magyar futballmeccsekre.

elzavarni az mlsz-t? elkergetni egervárit? minek? kinek, kiknek épülnek itt stadionok? annak a pár ezer önmagukat ultráknak nevező deviáns kőtahó, primitív, antiszociális, sikertelen faszfejnek, akik még kijárnak a meccsekre, mert ennél többet nem kaphatnak az életüktől?

ugyan kérem. tessék szépen továbbmenni, nincs itt semmi látnivaló.

czjanos 2013.10.12. 09:25:06

Régi bajai mondás: fejétől büdösödik a hal! A "magyar foci" feje pedig Orbán Viktor!

Tóth Ágas 2013.10.12. 09:51:42

azt javaslom fociban ne induljunk nemzetközi bajnokságokon. ugyanis ez így túl sok kárt okoz annak is, akit különben nem érdekel a foci.

a színvonaltalan lúzerség imidzse aránylag ritkán jön jól annak, aki vmilyen okból kifolyólag külföldiekkel tárgyal, a munkája, tanulmányai, vagy bármi más miatt.

3x 2013.10.12. 10:51:07

Mi kell ahhoz, hogy abbahagyják végre a stadionépítést meg az összes eszement kiadást ami erre a focinak nem nevezhető szánalomra megy el? Menjünk ki az utcára? Orbán Viktor szégyellje magát, kérjen bocsánatot népétől, (elég a Kossuth Lajos rádióban, nem kell levél milliárdokért!) és mondjon le.

Tom és Jerry fan · http://www.tomesjerryfan.hu 2013.10.12. 11:12:13

Idézet az oldalról: miotanemjutottunkki.com/

"A 1986-s mexikói világbajnokság óta nem szerepelt a magyar labdarúgó válogatott sem európa, sem világbajnokságon. Ez a lap az utolsó csoportmérkőzésünk befejező időpontjától számol, tehát közel tízezer nap telt el azóta.

Mégis milyen eseményeket hagytunk ki? Íme: 1988 – Németország (EB), 1990 – Olaszország (VB), 1992 – Svédország (EB), 1994 – Egyesült Államok (VB), 1996 – Anglia (EB), 1998 – Franciaország (VB), 2000 – Belgium & Hollandia (EB), 2002 – Dél-Korea & Japán (VB), 2004 – Portugália (EB), 2006 – Németország (VB), 2008 – Ausztria & Svájc (EB), 2010 – Dél-Afrika - (VB), 2012 – Lengyelország & Ukrajna (EB)."

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.12. 12:18:05

Magyarország jobban teljesít!

Hollandia : Magyarország csak 8:1 és nem 10 !!

Gyerünk fideszes CÖF-ös birkamenet, riadó. Megsértették hazánkat a sunyi, imperialista nyugatiak!
Utcára bégetni, hisz nem lehet, hogy egy szerethető válogatottal így szórakozzanak! Pedig ezekre lehetne építeni szokták mondogatni.
Hívjatok be lengyel, román, azeri, eszkimó, holland vendégbégetőket jó pénzért, mert a szellentő honvédők ezt nem tűrhetik.

Még egy stadiont Fecsútr, de a másik oldalra, mert ....

Orbán banda ne kísérletezgess tovább, takarodj!

Drago Brutic 2013.10.12. 13:08:03

Egy szem Dzsudzsákkal próbáljuk tartani a nemzetközi színvonalat...
Néhány mára lecsúszott "ifjú tehetség" (Koman, Németh...)
A többség hazai léptékű (kis)iparos.
Egy kettő pedig igazi kutyaütő, már a nevelőedzője cseszte el, hogy a pályára engedte.
Legjobb példa Devecseri: nem az a gáz, ha valaki ekkorát betlizik, hanem hogy teljesen zavartalan helyzetből annyi a fantáziája, hogy szögletre fejeljen. Ilyen mentalitással még Ferguson sem tudna mit kezdeni. Na ez a gáz.

Sexual Harassment Panda 2013.10.12. 13:30:19

@Most hogy fog csalni a fidesz a bajai választáson?: Ugy van!Vissza a Horty-korszakot!
Akkor milyen jo dolgunk volt!
Biztosan, hiszen az aranycsapat leigazta europat!
Te szerencsetlen hulye.

Shopping 2013.10.12. 13:34:25

Mi lett volna, ha a Hollandoknak szempontjából még tétje is lett volna a meccsnek? :)

jogalany 2013.10.12. 14:32:04

A foci, mint a hatalom, korrupt. Csapat azért kell, hogy a mögötte álló ezernyi élösködőnek legyen mire felvenni a sok pénzt. Nem a játékosok vannak sokan, hanem akik a fociból élnek nem minden napi szinten. A legfelső szint maga a miniszterelnök.
O.V. tavaly 15 milliárdot adott a focistáknak elmaradt juttatásaikra, ebből maguk a pályán játszó játékosok kevesebb, mint felét kapták csak, a többi a háttér embereké maradt. A játékosok közül ki tudja ki az a 5 személy aki több, mint 5 milliót keres /hó????

én már a fény gyermeke vagyok 2013.10.12. 14:32:44

Ide is akartam írni valami hihhhhetetlenül jópofát, de ez az elmúlt nyolc gól a hibás mindent visz.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.10.12. 14:39:22

@jogalany: Én szívesen etetnék olyan embereket, mint Korcsmár vagy Varga Józsi. Eléjük raknék egy nagy vödör gőzölgő moslékot, és ha csak egyet szólnának már mondanám is: reálisan kell nézni a dolgokat, ennyi a különbség köztem és a Gundel étterem között. És most megeszed az utolsó falatig.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.12. 15:40:18

@Sexual Harassment Panda: Anyukád a legjobb szerető a városban, sokan emlegetik. Fideszes szarjankó!

Id. Lencsés István 2013.10.12. 15:41:24

Orbán csak a csapat összeállításáért és a taktikáért hibáztatható. A szerelések és a pálya rendben volt, pénz a játékosoknak rendelkezésükre állt. Egyszóval csak Orbánnak nem kellett volna kitartani a taktikai elképzelése mellett, és hát a játékosok kiválasztásába tényleg marhaság egy felcsútinak beleszólni.

no_successful2 2013.10.12. 15:54:21

Szánalmas. Amikor meccset nyertünk, elfelejtettetek Orbánozni. Most meg egy szaros elbukott meccs után rögtön Zorbán a hibás. Szánalmas erőlködés azért a pár ezrelékért, amit ezzel a fröcsögéssel a választási preferenciák tekintetében elértek.
Igaz, ha fizetnek érte, miért ne.

jogalany 2013.10.13. 08:24:47

@no_successful2:
Én nem hiszem, hogy a meccsért a hibás O.V. Ő személy szerint azért hibás, mert nem vette észre, vagy figyelembe, hogy a sport már rég nem az amiben Ő szocializálódott, hanem tisztán üzlet, az állami pénzek lenyúlásának tökéletesítése.
És ehhez viszont Ő adogatja a lőszert.
Ezzel a lőszerrel viszont a magyar nép a cél, mert nem a min. eln. lett nevetséges az egész világ előtt, hanem a magyar, mint név a nemzet neve.
Nem a mutyi dohány boltokhoz kell ezt oda bigyeszteni, hanem ilyenre figyelni, mert a világ több milliárd embere évekig ezen fog röhögni, vagyis a magyarokon. Legmagasabb szinten az edzőt emlegetik még, és marad a magyar néven a nevetséges 8:1
A sok ezernyi fociból élő, meg továbbra is felveszi a milliárdos állami pénzt, a mi adóforintjainkat!!!!
süti beállítások módosítása