Cassilas a Barcelonában? - lehetséges
2013. augusztus 26. írta: Tibi5000

Cassilas a Barcelonában? - lehetséges

   Az egyik spanyol lap híresztelte az állítást, miszerint a Real Madrid másik hálóőrje, Santiago Canizares azt mondta, nem lehetetlen, hogy Cassilas, aki ugyan a csapat legjobb kapusa, de így sem sikerül a kezdőbe tennie magát Carlo Ancelottinál,  sőt, akár a nyár végére a rivális klubhoz kerülhet, a Barcelonához.

   Mikor Mourinho elhagyta a Real kispadját, úgy gondoltuk, végre Cassilas visszakapja a megérdemelt helyét. Nos, mint ez kiderült, nem így van, a csapat új edzője, Carlo Ancelotti sem hajlandó betenni a kezdőbe. Talán egyik edzővel sem lenne jóba? Ki tudja?.. De annyi biztos, az együttes szurkolói teljesen abszurdnak tartják, hogy a kapus pont a riválishoz igazolna, a Barcelonához. Santiago, a csapat másik kapusa egyáltalán nem ezen a véleményen van, sőt, nem is csodálkozna rajta, ha már a nyár végén átigazolna a játékos a rivális együtteshez:

   – Nem látnék problémát abban, ha elhagyná a Real Madridot a Barcelona kedvéért. Ott, mint akárhol máshol a földön, megkapná azt az elismerést, amit megérdemel – mondta a korábbi nagyszerű kapus a Cadena Sernek. – A sportolóknál a legfontosabb, hogy megfelelően tudd végezni a munkát a klubodnál. Ha ezt a jelenlegi csapatodnál nem tudod megtenni, tovább kell állnod. A most kialakult szituáció nagyon nehéz mindkét kapus számára. Sohasem gondoltam azt, hogy jó ötlet egy csapatnál két hasonlóan jó képességű kapust foglalkoztatni. Érthető, hogy most Casillas van a figyelem középpontjában.

   A kapus szerződése 2017-ig tart, de mivel az új edző, Carlo Ancelotti sem játszatja, lehet, hogy nem is annyira "abszurd" a dolog, mint azt a madridisták gondolják. Az új edző szintén Diegó Lopezt teszi be a kezdőbe, bár nagy a különbség a két játékos között..

   

   

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr935479603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása