Massának javítani kell - és ezt Ő is elismerte
2013. augusztus 06. írta: Tibi5000

Massának javítani kell - és ezt Ő is elismerte

   Nagyok az elvárások ahhoz, hogy jövőre is a Ferrari csapatában versenyezhessen Felipe Massa, aki, mondjuk úgy, hogy mostanában nincs formában. Szerinte van esély arra, hogy meghosszabbítják a szerződését, de a szezon felénél még nem érdemes tippelgetni. 

   „Az eredmények alapján dől el, hogy maradok-e, vagy másik csapatnál folytatom” – nyilatkozta Massa, aki nem kezdte rosszul a szezont, több időmérőn is legyőzte csapattársát, Fernando Alonsót, de annyiszor balesetezett, és annyi probléma volt az autójával is, hogy képtelen volt jó teljesítményt mutatni. Sokszor nem is tudta befejezni a versenyt..

   „Adott a lehetőség a folytatásra, de minden azon múlik, hogyan teljesítek. Magam részéről elégedett vagyok a versenyeken és az időmérőn futott tempómmal. Az lenne a fontos, hogy befejezzük a futamokat, és egyenletesen szerepeljünk. Ha így teszünk, az eredmények is jönni fognak” – mondta bizakodva Massa.

   Az előző szezonban a kezdése nem volt túl jó, de a végén összekapta magát, és ez arra is ad egy kis reményt, hogy a csapat, továbbra is versenyeztetni fogja. Persze ott vannak a többiek, akik nagyon meg szeretnék kapni Massa "állását", Nico Hülkenberg, vagy Jules Bianchi is esélyes a 2014-ben lejáró szerződésre. 

   „Amíg nem írtuk alá a szerződést, nem mondhatunk semmi biztosat” – zárta Massa. Milyen okos gondolat..

   

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr15447900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása