A Ferencváros
2012. szeptember 02. írta: Tibi5000

A Ferencváros

FRADI SZURKOLÓK, FIGYELEM!

Nem a legjobb, de a legnépszerűbb. Ezzel dicsekedhet a Ferencváros, meg persze azzal, hogy huszonnyolcszor volt bajnokcsapat, 20 alkalommal kupagyőztes, és 4-szer Szuperkupa-győztes. Azért ezzel meg lehetnek elégedve, bár az elmúlt pár szezonnal már egyáltalán nem. Mondjuk ezt azért meg lehet érteni. Mint már az hallható volt, 2012. augusztus 20.-án távozott a klubcsapattól Détári Lajos, helyét pedig a holland Ricardo Moniz vett át. Mindenki arra számított, első tétmérkőzésén majd remekelni fog a csapata. Végül is úgy nézve remekelt, nagyon sokat támadott, de mégis kikapott a Budapest Honvéd ellen 0-2 arányban. De hozzá kell tenni, a Fradi egyik játékosát még az első játékrész vége előtt kiállították De ne is húzzuk tovább a szót, először elemezzük át a Fradi meccseit, beszélni fogunk az érkező és a távozó játékosokról.

1. mérkőzés: Ferencváros - Kecskemét 1-1

A nyitómérkőzésen mindkét csapat nagyon odatette magát, de végül egyik csapat sem kapta meg a három pontot. A 33. percben történt az első gól, a szorzók szerint esélyesebb csapat rúgta, vagyis a Fradi. A gólt Alempijevic rúgta, aki egyébként még nem rég Kecskeméti színekben rúgta a labdát. Ez a gól nagyon földobta a hangulatot, ami egyébként azért is lehet, mert már az edzők sem, és a játékosok sem számítottak az első félidő végéig gólra. Hát megtörtént, ezzel egy kicsit elnyomták a számításokat. A következő gólra nem kevesebb mint bő fél órát kellett várni, most viszont már nem a Fradi, a Kecskemét rúgta a gólt, ezzel szépített, Pereira góljával. A mérkőzés szabályos volt, egy sárga lap sem esett,  de ez nem változtat az eredményen, a vége 1-1.

2. mérkőzés: Pécs - Ferencváros 0-0

Ahhoz képest sok helyzet történt a mérkőzésen, mindkét csapat nagyon próbált gólt szerezni, de bizony ez nem sikerült. Azon kívűl, hogy nem esett gól, egy nagyon izgalmas mérkőzést láthattunk, de gól nélkül. A végeredmény, mint látható, 0-0.

3. mérkőzés: Ferencváros - Lombard FC Pápa 4-1

Behozta a gól nélküli döntetlent a Fradi, most egyszerre négyet is rúgott. De nem ment azért minden ennyire egyszerűen. Hogy miért nem? A 6. percben Józsi remek labdát kap, amit ki is használ, vezetnek a hazaiak. De itt az észhez térítő! Egyenlít a Lombard Pápa Maróti góljával. Ez a gól biztosan azért volt, mert A Fradi túlságosan elbízta magát, pedig még a 6. percben nem kellett volna. Drámai hangulat, hihetetlen döntés! A 16. percben a Pápa egyik játékosa, Rodenbucher a tizenhatoson elkövetett szabálytalansága miatt piros lapot kap, és értelemszerűen büntetőt. Józsi rúgta, ami persze be is ment! Így újra vezetést szereznek a hazaiak, 2-1 most az állás. Tömören ennyi történt az első félidőben, viszont a második játékrész közepén egy újabb gól. Most már nincs akkora szerencséje a Pápának, hogy ki tudjon egyenlíteni, Klein góljával így már kettővel vezet a Ferencváros. Az állás most: 3-1. A legutolsó gól rá 5 percre történt, megadta a kegyelemdöfést az FTC, a részeredmény a végeredmény, vagyis a 4-1.

4. mérkőzés: Újpest - Ferencváros 2-1

A 30. perc környékén történt az első gól, Kabát Péter talált be sikeresen a Fradi kapujába. Az állás egészen a 90. percig tartott, ahol Orosz Márk rend kívűli egyszerűséggel a kapuba talál. Így 1-1. Most már pedig mindenki elkönyveli az eredményt, az 1-1-et pedig nem kéne. Tsibuabua még a 94. percig is be tud találni, na ez már a végeredmény. Én pedig még mindig azon gondolkozok, ha nem történt volna annyi sérülés, vagy ha nem állították be volna Tsibuabua-t, akkor az állás 1-1-marad volna. De nem, a foci már csak ilyen!

A Honvéd elleni meccset pedig már fönt megírtam. Most pedig következnek az érkező és a távozó játékosok!

                               ÉRKEZŐ JÁTÉKOSOK:

 Máté János, Mester Tamás, Böde Dániel, Gyömbér Gábor, Menyhárt Attila, Vladan Cukic, Orosz Márk, Aleksandar Alimpijevic, Lannert Bence

                               TÁVOZÓ JÁTÉKOSOK:

Lisztes Krisztián, Oláh Lóránt, Mester Tamás, Júnior, Liban Abdi, Rósa Dénes, Zsívoczky Norbert, Maróti Béla, Kulcsár Dávid, Héctor Gabriel Morales, Végh Zoltán, Pölöskey Péter, Balogh Zoltán, Marko Simic

       

                                                                                                   


A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr94735012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása