CR7 meccsre hívta kómába esett rajongóját
2014. április 06. írta: Tibi5000

CR7 meccsre hívta kómába esett rajongóját

Dawid Pawlaczyk kisfiút még tavaly ütötte el egy autó, ami miatt három hónapig kómába esett. A családtagjai tudták, hogy nagyon szereti a Real Madrid csapatát, ezért először Real-os ágyneműt vittek neki, azonban kicsivel később jött egy nagyobb meglepetés is.

Dawid éppen akkor nyitotta ki először a szemét, amikor Ronaldo gólt rúgott, ezentúl pedig felgyorsult a gyógyulása, és rá egy hónapra már el is hagyhatta a kórházat.

Egy újság szerint amikor a hírt Ronaldo megtudta, azonnal meghívta Dawidot és családját a Santiago Bernabéuba, hogy nézzék meg a negyeddöntőt a Dortmund ellen.

A futballista minden költséget állt, a családot pedig VIP vendégekként kezelték. A mérkőzés után a fiatal fiú természetesen találkozott is bálványával, aki neki adta a mezét is, amit Dawid be fog kereteztetni, és kiteszi a szobája falára. 

A családtól cserébe egy lengyel sálat kapott az Aranylabdás CR. A fiú és a Real Madrid egyébként örülhetett, hiszen az első fordulóban, otthon 3-0-ra megverték a Dortmund csapatát, Bale, Isco, és Ronaldo góljával.

Képek: fakt.pl

Sport-Király

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr435961622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Exemplary 2014.04.07. 04:18:13

Ez szép, emberi gesztus volt.

murray 2014.04.07. 09:58:30

nagyon rendes volt tőle. anyukának mi baja, nem értem.

bati67 2014.04.07. 10:22:43

@murray: az anyuka Dortmund drukker! :-)
süti beállítások módosítása