Még karácsony előtt szállították be a kórházba Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat egyik legjobb, és az egyetlen életbe maradt játékosát, aztán meg is műtötték. A Nemzeti Sport információi szerint az intenzívet ugyan elhagyhatta, imádkozni kell a felépüléséért, és hogy visszatérjen az életkedve.
„Innentől kezdve már csak a jóisten tudja, hogy apu állapota hogyan s merre változik…” - pontosan így fejezte ki ifjabb Buzánszky Jenő, hogy édesapja állapota ingázik, és nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Nem véletlen, hogy a sajtó nem tudott meg sok mindent a legendás játékosról: olyan hirtelen történt minden, előzmény nélkül.
„Édesapám mindig is örökmozgó ember volt. Szinte minden meghívásnak eleget tett, és gyakorlatilag nem volt olyan felkérés, amelyre nemet mondott volna. Magam is sokszor elkísértem különböző eseményekre, és büszke voltam rá, hogy ilyen hihetetlen életerővel áldotta meg a sors. De az elmúlt napokban, hetekben minden megváltozott. Kiderült, hogy gyilkos kór támadta meg aput, ezért volt szükség az operációra. Szerencsére jó kezekbe került, az esztergomi kórházban mindent elkövettek a gyógyulása érdekében.” - árulta el a fia.
Hamarosan újabb operációra volt szükség: amikor az NS az esztergomi kórházban járt, se őket, sem a barátokat nem engedték be hozzá: az állapota egyre kritikusabb volt.
Az elmúlt napokban aztán valamelyest jobbra fordult édesapám állapota, olyannyira, hogy kikerült az intenzív osztályról. Rendkívül legyengült, az ágyból nem tud felkelni, s a beszéd is nehezére esik. De ha halkan is, már valamelyest kommunikál. Az lenne a jó, ha visszatérne az életkedve, ha újra látnám a szemében az élni akarást. Ebben reménykedünk, és ezért imádkozunk…”
Forrás: Nemzeti Sport http://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/csak-imadkozni-lehet-buzanszky-jeno-felepuleseert-2385605
Kép: alfahir.hu