Szektorbezárást kaptak a románok
2014. október 31. írta: Tibi5000

Szektorbezárást kaptak a románok

"A jó megmenekül, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését."

Vagy valahogy így van, jelen esetben például így történt. Miután lezárult a román-magyar rangadó, az UEFA fegyelmi és etikai bizottsága vizsgálatot rendelt el a rongálások ügyében, és láss csodát, rendesen meg is büntették őket, szektorbezárással és pénzbírsággal.

Bővebben a büntetésről annyit, hogy a november 14.-én kezdődő selejtező mérkőzésen nem lehetnek a 122-es szektorban a szurkolók/rongálók, tehát azt a részt le kell zárniuk, de emellett pénzbüntetést is kiróttak rájuk, magyar forintba átszámítva 10 milliós bírságot kell kifizetniük - ezt a Román Labdarúgó-Szövetség jelentette be.

A magyarok egyébként szintén pénzbüntetést és részleges stadionbezárást kaptak. 

Az UEFA a honlapján jelentette meg a románok ellen felhozott vádakat: itt van többek között pirotechnikai eszközök, valamint más tárgyak használata, lézerezés, és persze a lelátói rendbontást sem hagyhatjuk ki a felsorolásból. 

Továbbá a játékosok helytelen viselkedését is nézték, ami öt vagy több sárga lapot jelenet. A magyaroknál a rasszista bekiabálásokat, és a tűzijátékot is vizsgálták.

Kép: prosport.ro

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr496852217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása