David Moyes távozik a United-tól
2014. április 22. írta: Tibi5000

David Moyes távozik a United-tól

A klub hivatalos honlapján jelentették be, hogy a nem túl jól szereplő Manchester United edzőjét, David Moyes-t elküldték, azaz kirúgták a klubtól. Erre előbb-utóbb számítani lehetett, ugyanis a jobb napokat megélt együttes jelenleg a hetedik helyen áll.

9:30-kor jelentették be szűkszavúan, vagy is két mondatban, hogy a skót menedzserre már nincs szükség, és az ideiglenes utód Ryan Giggs lesz, amit 11:15-kor tudhattak meg a szurkolók.

„A klub szeretne köszönetet mondani a kemény, becsületes munkájáért és az erőfeszítésekért, amivel kezelte a pozícióját” - írja a klub honlapja.

Akkor már tudni lehetett, hogy minden megváltozik, amikor Sir Alex Ferguson bejelentette, hogy már túl öreg az edzősködéshez, és a következő menedzser a szintén skót David Moyes, aki az Everton-tól jött át. 49 mérkőzésből 27-szer nyert, 9-szer ikszelt, és 13-szor kikapott, a győzelemi mutatója pedig 55.1 százalék.

Csak egyszer sikerült kupát nyernie, a Szuperkupát. „A játék és az eredmények is rosszak. Szurkolóként képtelen voltam élvezni a csapat játékát, biztos vagyok benne, hogy David Moyes és a szurkolók ugyanígy éreztek. A teljesítmények romlottak. A játékosoknak fel kell vállalniuk a felelősséget – ők vannak ugyanis a pályán. Nem olyan rossz futballisták, mint amit mutattak, de úgy tűnik, mind a hitüket, mind az önbizalmukat elvesztették” - mondta Gary Neville, a klub korábbi legendája.

A Nemzeti Sport olvasói is egy szavazás keretében úgy döntöttek, hogy el kellett már utasítani az edzőt, mert ez az eredmény méltatlan a klubhoz, valamint az olvasók szerint Jürgen Klopp-nak kellene "megnevelnie" a csapatot, akiről a Sport-Király is írt, hogy nem hagyja el 2018-ig a Dortmundot.

Egyhangú döntést hoztunk, miután megvitattuk az edzőjelölteket – egyetértettünk abban, hogy David Moyes a megfelelő ember. Régóta elismerően figyeltem a munkáját, és 1998-ban felajánlottam neki, hogy legyen a segítőm. Azóta fantasztikus munkát végzett az Evertonnál. Nincs kérdés afelől, hogy minden képessége megvan ahhoz, hogy megfeleljen a klub elvárásainak.” - mondta ezt Sir Alex Ferguson, még akkor, amikor Moyes érkezett a klubhoz.


Kép: Reuters

Sport-Király

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr646068113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása