A Blikk információi szerint veszélybe került Véber György állása a Mezőkövesd-Zsóry csapatánál. A mostani idényben feljutott együttes legutóbbi mérkőzésén kikapott a Videotontól 1-0-ra, így a vezetőedző padja is inog. Jelenleg a 15. helyen állnak, tehát nincs ok nagy örömre.
Véber ugyan történelmet írt azzal, hogy feljuttatta az első osztályba a csapatát, most azonban mégis kérdéses, továbbra is a kispadon ülhet e a mérkőzéseken, vagy csak a lelátóról figyeli az eseményeket. A menesztés oka lehet a rossz teljesítmény, vagy mert György összeveszett a klubbal.
„Alaptalan híresztelés, hogy összevesztünk volna. A jövőről, az előttünk álló feladatokról beszélgettünk a meccs után"- mondta.
A Blikk Vébert is megszerette volna keresni lapzártáig, de nem érték el, segítője, Szlezák Zoltán pedig szűkszavú volt: „Gyuri beszélgetett Tállai úrral, a részletekről kérdezzék őket. Tény, nem állunk jól a bajnokságban, de készülünk a folytatásra".
Hétfőn fog eldőlni a vezetőedző sorsa, akit eddig olyan csapatoknál láthattunk edzősködni, mint a Balatonlelle, a Lombard Pápa, a Mosonmagyaróvári TE, vagy a jelenlegi klubja, a Mezőkövesd.
(Véber György)