A Dortmund szakembere, Jürgen Klopp szerint az Arsenal nagy eséllyel megnyerheti a BL jelenlegi kiírását. Az edző még arról is beszélt, nem omlott össze, amikor kikaptak a csapattal, és még mindig látja az esélyeket a csapatával a BL-ben.
Az Arsenal bizony 1-0-ra leverte a Borussia Dortmund csapatát, és ezzel nagyot lépett a továbbjutás felé. Nagy tisztelettel beszélt a német csapat edzője, Jürgen Klopp, sőt, szerinte az is benne lehet a pakliban, hogy az Arsenal Bajnokok Ligáját nyer.
– Szerintem megnyerhetik a sorozatot. Persze, ha út közben nem futnak össze a Bayern Münchennel. Fiatalok, egészségesek, technikailag képzettek. Nagyon okos játékkal nyerték meg most ezt a meccset – fogalmazott.
De még az sem biztos, hogy a BVB nem jut be a legjobb 16 közé, szóval lesz nagy keveredés.
– Kemény a mi csoportunk, de annyi pozitívum azért akad a vereség ellenére, hogyha hozzuk az utolsó két mérkőzést, ott vagyunk a nyolcaddöntőben. Több helyzetünk volt most is, mint az ellenfelünknek, de ők abból a kevésből egy lehetőséget kihasználtak. A vereség elkerülhető lett volna, mostantól pedig érdekes a helyzetünk, az tény – mondta erre Klopp.