A Beitar Jeruzsálemtől is kapott egy ajánlatot a Honvéd magyar játékosa, Guzmics Richárd. Eddig kérdéses volt, eligazol e a magyar csapattól, de most végre mindenre fény derült. A felek nem egyeztek meg, így Guzmics marad a fenekén. Azaz a Honvéd fenekén.
– Én úgy tudom, hogy a Beitar Jeruzsalem küldött ajánlatot a Haladásnak, megegyezés azonban nem született. Ezzel számomra véget ért az átigazolási szezon. Egy kicsit megkönnyebbültem és örülök annak, hogy ismét csak a focira koncentrálhatok. Remélem most már semmilyen külső tényező nem fog ebben megzavarni. Nagyon szeretnénk a Haladással jól szerepelni, és persze ott van a hollandok elleni sorsdöntő világbajnoki selejtező, ahol az egész nemzeti csapatra fontos feladat vár. Remélem, én is tudok segíteni abban, hogy megvalósítsuk álmainkat – mondta el a haladas.hu-nak a védő. (Fotó:ujpestfc.hu)