A Ferencváros nemrég bejelentette, hogy egy újdonsült játékossal erősít, név szerint David Mateost, aki a világhírű Real Madrid csapatától jön. Többfordulatos tárgyalási sorozatot rendeztek a játékos igazolása közben, és a sok harcnak végül meglett az eredménye: Mateos a Fradiban folytatja tovább labdarúgó karrierjét.
"A Ferencvárosi Torna Club, a Real Madrid és a királyi klub játékosa, David Mateos egy többfordulós tárgyalási sorozatot, valamint Orosz Pál és Ricardo Moniz múlt heti madridi látogatását követően a mai nap folyamán mindenben megegyezett egymással, így a spanyol labdarúgó egyesületünkhöz igazolt.
Mateos 11 éves korától kezdve a világhírű Real Madridnál nevelkedett, és folyamatosan szerepet kapott a Blancók korosztályos együtteseinél.
A többszörös spanyol utánpótlás-válogatott futballista a ranglétrán előrehaladva egészen az első csapatig verekedte magát. 2010-ben Manuel Pellegrini is számított rá a legnagyobbaknál, és bajnoki mérkőzéseken ültette kispadra a védőként és védekező középpályásként is bevethető játékost.
A debütálást azonban már napjaink egyik legkiválóbb vezetőedzőjénél, José Mourinhónál érte meg. Ráadásul nem is akárhol, hanem a Bajnokok Ligájában, az Ajax elleni, 4-0-s sikerrel végződött összecsapáson állították be csereként. Mourinho egyébként nagyon kedvelte Mateos játékát, a portugál Madridba költözése után azonnal kezdeményezte a vezetőségnél, hogy profi szerződést kössenek a futballistával, ami meg is történt. A 2010/11-es szezonban Mateos végigjátszott még egy Spanyol Kupa-találkozót is, és miután a királyiak egészen a sorozat megnyeréséig meneteltek, így a Reallal kupagyőztesnek is mondhatja magát.
Érdekesség egyébként, hogy ugyanebben a szezonban az AEK Athénnal a Görög Kupát is megnyerte Mateos - az athéni gárdát a szezon tavaszán erősítette kölcsönben.
Pellegrini és Mourinho után Mateost a szintén klasszis szakember, Carlo Ancelotti is számításba vette, miután az olasz trénert kinevezték a Real Madrid vezetőedzőjének. Ennek köszönhetően a spanyol futballista ott volt a Blancók nyári edzőtáborában, és számos felkészülési mérkőzésen pályára lépett - többek között Benzema, Di María, vagy éppen Cristiano Ronaldo mellett játszhatott.
Mateos még a néhány nappal ezelőtti, Deportivo elleni felkészülési mérkőzésen is szerepelt - Pepe helyett állt be a királyiakhoz.
A mai naptól David Mateos a Ferencvárosi Torna Club labdarúgója" - írja a fradi.hu.