El kell felejteni Mourinhót!
2013. augusztus 05. írta: Tibi5000

El kell felejteni Mourinhót!

   Ezt kéri a több játékostól Carlo Ancelotti, és Sergio Ramos. A játékos inkább a jövőbe szeretne tekinteni, és nem a múlton rágódni, mert azon lehetne. Az előző szezon nem sikerült jól a csapatnak, és a játékosok elmondása szerint, ez részben az edző hibája volt. 

   A trénert nyáron váltotta Carlo Ancelotti, aminek Sergio Ramos hangot is adott:

   – El kell felejtenünk Mourinhót és csak arra szabad koncentrálnunk, hogy mit szeretnénk elérni Ancelottival. Az általa megálmodott rendszer nem újdonság nekünk, de érthető, hogy meg akarja találni a legmegfelelőbb helyet a játékosok számára, ezért kísérletezik. Az biztos, hogy más filozófiát próbál meghonosítani, nekünk viszont kiváló játékosaink vannak, akik képesek megvalósítani a terveit. Nagyon fontos, hogy gyorsan tanuljunk, mert errefelé elég néhány hiba, aztán már el is ment a hajó – fogalmazott a bekk.

   Ezután még hozzátette, hogy örül annak, hogy Iker Cassilas újra a kapuban van, és számára akkor is a legjobb kapusa a csapatnak, ha Diegó Lopez előző évi teljesítménye mindenképpen megér, egy hátveregetést. 

   

   (Nem hiányolják Mourinhót, sőt, el kéne felejteniük - legalábbis Sergio Ramos szerint).

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr985445843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása