Bottas, Te fekete bárány!
2013. június 09. írta: Tibi5000

Bottas, Te fekete bárány!

   Már az is csoda volt, hogy a tegnapi időmérő edzésen Valtteri Bottas továbjutott a Q2-be, de tegnap estére már az is bizonyossá vált, hogy a harmadik rajtkockáról fog indulni a finn újonc Williams autójával a kanadai nagydíjon. 

   A két Williamses pilóta nyilatkozik:

   Valtteri Bottas: „Nagyszerű érzés a 3. helyre kvalifikálni magadat és a csapat igazán jó munkát végzett ma. Az eső nagyon csúszóssá tette a pályát, de ez illet hozzánk, mert az autó jól kezelhető ilyen körülmények között. A jó abroncsokon a jó időpontban voltunk kint a pályán, ami nagyon fontos volt ma. Ha a körülmények szárazak lesznek holnap, akkor nagyon nehéz lesz ott maradnunk, ahol most vagyunk, ezért én reménykedem benne, hogy látunk majd némi esőt. Az egész csapat keményen dolgozott, hogy javítsunk a teljesítményünkön, és mi folyamatosan minden futamra fejlesztünk.” 

Pastor Maldonado: „Ma a körülmények minden pilóta számára nagy kihívást jelentettek, mert a pálya minden körben változott, és szükséged volt arra, hogy a megfelelő időben a megfelelő abroncson legyél kint. Ma sokkal versenyképesebbek voltunk és úgy gondolom, hogy a körülmények is igazán illettek hozzánk. A Q2-ben nem volt szerencsém, mert a legjobb körömön voltam, amikor belengették a piros zászlót, és amikor a szakasz újra elkezdődött nagy volt a forgalom körülöttem. Valtteri harmadik helye azonban az egész csapatnak lökést ad és remélhetőleg képesek leszünk majd pontokat szerezni holnap.”

(Forrás: Formula.hu)

F1

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr645352517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása