Egervári Sándor a meccs utáni sajtótájékoztatón értékelte a látottakat.
- Nehéz meccsre számítottunk, mert szervezettek a románok. Rúgtunk két gólt, ezzel nyerni kellett volna, hátul tudatosabban kellett volna a végén játszanunk. A játékosok szerint az első román gólt lesállás előzte meg, a másodiknál pedig Varga ellen szabálytalankodtak, de ez csak egy megjegyzés. Törekedtünk az utolsó öt percben is a jó játékra, ugyanúgy, mint addig, de nem a labdával szemben védekeztünk, és ez hiba volt. A mai meccs után meg keserű lesz a hangulatunk, de holnaptól a török meccsre kell készülni. Félidőben vagyunk, előre tudtam, hogy ez három válogatott küzd majd a második helyért, és a mai meccs a törököknek kedvezett, de a helyzeti előny még a magyar és román csapatnál van. Nem érdemtelenül vezettünk a végéig. Kovácsot azért tettem be, mert Hajnal elfáradt, a labdát meg kellett volna tartania, de beszorultunk a végén, így keveset volt nála a labda - nyilatkozta a kapitány a románok elleni 2-2-ről.