Átigazolás-figyelő
2012. szeptember 02. írta: Tibi5000

Átigazolás-figyelő

Ki, hova, mennyiért?

A Képes Sport alapján

Közeledik az átigazolás vége, sürgősen kell cselekedni még azoknak az edzőknek, akik új játékosokat akarnak leszerződtetni. Hát akkor kezdjünk is bele.

SONG A BARCÁBAN.

Az Arsenal már hivatalosan is kijelentette, Alex Song öt éves szerződést ír alá a Barcelonánál. A Kameruni középpályást 19 millió euróért igazoltatták le.

KÖZEL A BAYERNHEZ.

Még nem igazolták le, de hamarosan biztosan megteszik. Javi Martinezről beszélünk, aki a Bilbaotól menne el a Bayern Münchenhez. Azért is írtam előzőleg azt, hogy "biztosan megteszik", ugyanis Javi Martinezt nem kevesebb mint 40 millió euróért igazoltatnák le, ami történelmet ír meg a Bundesligába, mert még egy játékost sem igazoltak le ebbe a ligába, 40 millió fölött.

HOLLAND BEKK ÉRKEZIK

Holland balhátvéd Alexander Buttner személyében. A Manchester Unitedbe fog mostantól játszani, a hírek szerint az angol élvonalban szereplő csapat 3.9 millió fontba került, a mindössze még csak huszonhárom esztendős védő.

ÚJRA BARCELONÁBAN

Újra a Barcelonába igazol Simao Sabrosa, a 32 esztendős portugál védő. Viszont most egy kicsit megtévesztettem mindenkit, nem a Barcelonába, hanem a szintén ott levő Espanyolhoz igazol. A portugál játékos a török élvonalban lévő Besiktastól érkezik.

ANITA SZARKA LETT.

Nem szeretném ha újra kétségekbe merülnénk. Az angol ligában szereplő Newcastle United 8.5 millió euróért megvette Yurnon Anitát, akinek neve ne tévesszen meg senkit. Anita az Ajaxtól került a Newcastle-hoz, a 23 éves, háromszoros holland válogatott már pályára is lépett első mérkőzésén a Newcastle mérkőzésén, igaz, még csak csere lehetett.

TÖRÖKÖT FOGOTT

A török 1. osztályban szereplő Besiktas vette meg a Real Madrid holland szélsőjét. Az egyszeres válogatott négy éves szerződést írt alá a török csapattal.

VÖRÖSÖDŐ SAHIN

Nuri Sahinra már nincs szükség a Real Madridnál. Mindössze 11 mérkőzést játszott le ebben a szezonban, így várható volt a távozása. Év végéig kölcsönbe meg a Liverpooli gárdához.

MAGYAR KISZEMELTEK

A Partizan Belgrád nagyon bevásárolna a magyarokból. A szerb csapat a szabadon igazolható Lázár Pált és a Geonával szerződést bontó Rudolf Gergely is kellene a csapatnak.

VÁROSI CSERE

Mindkét nagy olasz rivális, Az AC Milan, és az Internazionale is csatárt cserélt. A piros-feketék Antonio Cassanót és kereken hétmillió eurót adtak Giampaolo Pazziniért, akivel bő hároméves szerződést is köthet a csapat. A történet tovább bonyolódik, ugyanis Cassano megharagudott az Ibrahamovic-ügy miatt, és átadólistára kérte magát. - most megoldódott az ügye.

MEGVAN MODRIC

Elképesztő üzlet! A Real Madrid végleg megvette a horvát csatárt, Luka Modricot a Tottenhamtól. Modric szép öt évre igazol a klubhoz. Modric Pályafutása a Real Madridnál véget ért.

ESSIEN: JÖVÖK, MESTER!

Persze nem örökre igazol el a Chelsea-től, csak egy évre kell megválnia a csapatától. De minden bizonnyal a Madridi csapatnál sem lesznek gondjai  29 éves ghánai védekező középpályásnak!

DÁN KIRÁLYFI TORINÓBAN

Öt millió euróért vette kölcsön a Juventus Niklas Bendter, dán focistát. Az Arsenaltól távozott a válogatott legjobbja. A nyáron búcsúzó Alessandro Del Piero mezszámát szerette volna, de gyorsan leállították, azt ki kell majd érdemelni.

HOLLAND HENTEST HOZTAK

Az AC Milannak sikerült megszereznie Nigel De Jongot, a válogatott első számú takarítóemberét. A középpályásért "mindössze" 3.5 fontot kértek.

INTER:KIÁRUSÍTÁS

A két legjobb brazil játékostól vált meg az Inter. Júlio Césár a Queens Park Rangers-be ment, Maicon pedig a Manchester City-hez igazolt. Három millió fontot kértek érte.

VISSZATÉRT VAN DER VARRT

Már focizott a Hamburgban, így ismerős lehet neki a csapat, ugyanis most újra a német csapatba igazolt. Ő a Tottenham Hotspur csapatától igazolt át, az észak német  gárdához.

AZ ÁTIGAZOLÁSOKNAK VÉGE! 2012. SZEPTEMBER

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr394733649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása