Minden, amit Bernd Storck-ról tudni kell
2015. július 20. írta: Tibi5000

Minden, amit Bernd Storck-ról tudni kell

Még nagyon friss a hír, hogy Dárdai Pál, gyakorlatilag az egész ország búbánatára, nem folytatja a magyar válogatottal elkezdett közös munkát, sőt, a Hertha BSC részéről beígért hosszabb maradásból sem lett semmi. Az MLSZ nagyon gyorsan meghozta a döntést, aki végül Bernd Storck lett. Most pedig következzenek a fontosabb információk, amiket feltétlen tudni kell az újonnan kinevezett kapitányról!

Először is tekintsünk rá az 52 éves férfi edzői karrierjére, mert sokkal inkább erről lehet beszélni, továbbá felfedezni egy nagyon furcsa párhuzamot a csapatai között, mégpedig azt, hogy jelen pillanatban három olyan ország vagy csapat szövetségi kapitánya volt, ahol előzőleg az U21-es csapatot is vezette, nevezetesen Kazahsztánt, az Olympiakos-t és Magyarországot.

Egyébként azt is érdemes megemlíteni, hogy edzősége alatt csak két együttest és válogatottat vezetett két évnél tovább, az összes többinél csak egy szezonig irányított, szóval első ránézésre nem tűnik egy jó választásnak, de az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy mind magyar, mind német viszonylatban jól ismeri a terepet. 

A Hertha, a Wolfsburg és a Borussia Dortmund másodedzője is volt, még karrierje legelején és a magyarok ificsapatában is jelen van, szóval végre nem egy olyan külföldi trénert választottunk, akinek fogalma sem volt a magyar viszonyokról, a csapatokról és a játékosokról.

Én még nem olvastam, mit szólnak a fórumozók Strock kinevezéséről, aki jelenleg csak ideiglenesen van itt szövetségi kapitányként, egészen a selejtezősorozat végéig, de alaposan fel kell kötnie a gatyát, ha még az életben pozitív kritikákat akar hallani a magyar szurkolóktól Dárdai után. 

A játékosaitól viszont már kapott. a Digi Sport Reggeli Start című műsorában mondta el Mervó Bence és Székely György. - Nagyon csalódott vagyok, hiszen az U20-as vébé döntőjét játszó Brazília és Szerbia ellen is jól játszottunk és esélyesek is voltunk a nyerésre. Hogy mi hiányzott ahhoz, hogy legyőzzük ezeket a gárdákat? A szerbek ellen inkább a szerencse, a brazilok ellen azonban voltak hibák. Tartom, hogy a magyar csapat ott van a világ négy legjobb együttese között, mert nagyon jól összeálltunk a felkészülésben - mondta el előbbi.

- Storck kapitány érkezése nagyon jó utat nyitott az MLSZ-ben az utánpótlásképzésnél. A mentalitás változott meg: precizitás, keményMUNKA, mindenki tudta, hol a helye. Számomra a német közeg és stílus ismerős, bár a mi kapitányunk fegyelmezettsége, felkészültsége, alapossága és szigora még német szinten is meglepő volt számomra, hiába fociztam ott hat évet - ezt pedig már Székely György kapus mondta.

A kapitányt maximalistaként jellemezték, senki nem késhetett, még egy percet sem, de a csoportkör után még azt sem engedte meg, hogy igyon valaki egy üdítőt, ebben a tekintetben tehát erre, ha másra nem is, hasonlítanak Dárdaival.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr1007642998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.