Jules Bianchi-ra emlékezünk!
2015. július 19. írta: Tibi5000

Jules Bianchi-ra emlékezünk!

Persze minden sportszerető ember tudta, hogy nagy a baj és ha fel is ébred Jules Bianchi, nem fog tudni már beszélni és mozogni, a halála viszont rettentően megdöbbentett. Az 1989-ben született, mindössze 25 évesen elhalálozott volt F1 versenyző Japánban, a Suzuka Circuit pályán balesetezett még kilenc hónappal ezelőtt, ezután pedig, egészen mostanáig komában volt. 

„Jules Bianchi szülei, Philippe és Christine, valamint testvérei, Tom és Melanie mély fájdalommal tudatják mindenkivel, hogy Jules múlt éjjel elhunyt a nizzai Centre Hospitalier Universitaire kórházban, ahová a 2014. október 5-i F1-es Japán Nagydíjon, Suzukában elszenvedett balesetét követően szállították” - olvasható a család közleményében. 

Bianchi sérülését diffúz axonális sérülésnek hívják, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ dolgozója azt mondta, a versenyzőnél az idegszálak károsodtak, továbbá szerinte ezzel együtt mindennemű gondolatai és érzései megszűntek. 

Nagyon nehéz ilyenkor mit mondani, mit írni. Bianchi a Forma-1 egyik legígéretesebb tehetsége volt és hatalmas karriert futhatott volna be. A baleset még október 5.-én történt, amikor a Marussia pilótája egy daruskocsi alá ment. Koponyasérülést szenvedett és mint azt később megtudtuk, a versenyző sosem épülhetett volna fel. 

Versenytársai, egyben barátai megható üzeneteket írtak egy-egy fotó mellé a Twitteren. „Tegnap elvesztettük az egyik legjobb srácot és legjobb pilótát, akit valaha ismertem. Nagyon fogsz hiányozni, barátom" - írta Romain Grosjean és egy képpel búcsúzott.

-->

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr617639642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.