Könnyed győzelem a spanyolok ellen
2014. július 15. írta: Tibi5000

Könnyed győzelem a spanyolok ellen

No persze, nem a fociban. Tegnap kezdődött el Budapesten a 2014-es vízilabda EB, ahol a magyarok nyitómeccsén könnyedén meg is vertük a spanyolokat. A végeredmény 12-9 lett a magyar csapat javára. A legeredményesebb játékos a meccs folyamán Varga Dániel lett, szám szerint öt gólt is dobott a spanyol hálóba.

A nyitóbeszédek, a himnuszok, és persze a felvezető műsor után kezdetét is vette a mérkőzés, ugyan az első gólt a spanyol Molina szerezte meg. Nem kellett azonban sokáig várni, hogy megérkezzen az első magyar gól, Varga Dániel dobta a hálóba. 

Az 1. negyedben 2-2 lett a végeredmény, tehát számítani lehetett rá, hogy egyáltalán nem lesz könnyű meccs a spanyolok elleni, azonban a további három negyedben nagyon elemében volt a magyar csapat.

A 2. negyedben sokkal jobban kezdtük a meccset, a 14. percben Hosnányszky találatával már 6-3-ra vezetett Benedek Tibor csapata. A második negyedben még kaptunk egyet, tehát a félidőnél 6-4 volt az állás, ami hűen tükrözi, mennyivel is jobb a magyar csapat.

Ha a 2. negyedet jobban kezdtük, a 3.-ban egyszerűen fenomenálisak voltunk, betalált Erdélyi, illetve Madaras is, ráadásul kétszer. A spanyolok mindössze kettőször dobtak gólt, az eredmény a 4. negyed kezdetéig 9-6 volt.

Varga Dániel kettőt, Varga Dénes egyet dobott, míg a spanyoloknak szintén háromszor sikerült betalálniuk, így a végeredmény 12-9 a javunkra.

Sport-Király

Fotó: Szabó Miklós

 

Broadcast live streaming video on Ustream

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr526510577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.