Pintér szerint hátbaszúrták a játékosai
2014. október 30. írta: Tibi5000

Pintér szerint hátbaszúrták a játékosai

Miután az északírek ellen szégyenteljes verséggel zártuk a meccset, Pintér Attilának mennie kellett: ez egyértelmű volt. Távozása után sehol nem nyilatkozott, sem a hirtelen betegségéről, sem a rossz teljesítményről, most azonban megtörte a csendet, sokak bánatára. 

Elmondása szerint kikészítette, hogy nem bíztak benne, és több játékosában is nagyot csalódott: szerinte ezért nem tudott leülni a kazahok ellen a kispadra, és ezért lyukadt ki majdnem a gyomra is. 

A volt szövetségi kapitány, aki hevesebb viták közepette távozott, mint Egervári Sándor, a Presztízs Sport magazinnak nyilatkozott, miért is nem működött kapitánysága alatt a magyar válogatott. Meg úgy amúgy.

- Kérdezd meg a feleségemet, Katit vagy a kisfiamat, Filipet, hogy mit éreztek, amikor kórusban kiabálták, hogy "Pintér, takarodj!", pedig még semmi nem dőlt el, sőt akkor is, amikor Priskin megszerezte a vezetést. Édesanyám biztosan megkönnyebbült, mert talán ő viselte legnehezebben az engem ért támadásokat annak ellenére, hogy mindent megtettem tiszta szívemből, a legjobb tudásom szerint. - mondta Pintér, aki egykoron bajnoki címre vitte a Győrrel, a válogatottal azonban semmi nem jött össze neki. 

Ha érdekelnek a részletek, Kattints a "Tovább" gombra

Én alapjába véve azt sem értem már, hogy egy olyan kaliberű sportember, mint Pintér, igazán feldolgozhatná lelkileg, hogy néhányan azt kiabálják be, hogy "Pintér, takarodj". Egervári esetében azért voltak durvább megszólalások is.

Pintér továbbá elmondta, hogy az egészségi állapota is megromlott.

- Erről még a nyilvánosság előtt nem beszéltem, de a Kazahsztán elleni mérkőzés előtt, amikor már egyébként is nagyon feszült voltam, elolvastam egy volt válogatott játékos nyilatkozatát rólam és a csapatról, amit annyira igazságtalannak éreztem, hogy - szó szerint - a gyomromra vettem, ami ettől majdnem kilyukadt. Ezért nem ülhettem a kispadon a kazahok ellen. Volt válogatott játékosok és a szakma - amely harminc éve ugyanúgy nem jutott ki egyetlen világversenyre sem - kezdettől fogva elfordult tőlem, sokszor igazságtalanul bírált és a sajtó egy részével együtt olyan dolgokat varrt a nyakamba, amelyért én nem voltam felelős. Gera Zoltán sérülése, az állítólagos öltönyök, az összetartások számának kifogásolása, és még sorolhatnám...

Arról is beszélt, hogy ő miben hibázott, mint szövetségi kapitány.

- Két játékost biztos kihagytam volna a keretből, de őket nem akarom megnevezni. Nem mindenki állt mellettem, és voltak, akik még hátba is szúrtak. Ebedli Zoli megmondta: ha engem neveznek ki, akkor biztos, hogy nem a menedzserek állítják majd össze a csapatot. Remélem, ez ezután is így lesz. Szurkolok Dárdai Pálnak és a válogatottnak, kívánom, hogy sikereket érjenek el, de azt is tudom, amit elkezdtünk, az jó, és úgy tudtunk volna előrelépni, ha befejezzük.

Képek: csakfoci.hu/www.fourfourtwo.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr586847333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása