Felébredt a kómából Schumacher!
2014. június 16. írta: Tibi5000

Felébredt a kómából Schumacher!

Majdnem fél évig tartották mesterséges kómában az F1-es legendát, most azonban végre felébredt, és tud kommunikálni a családjával. A remek hírt Sabine Kehm, Schumacher szóvivője is megerősítette, így a hír 100%-ig igaz.

„Michael elhagyta a grenoble-i klinikát, és megkezdte a hosszú rehabilitációt, már nincs többé kómában. A család szeretné kifejezni legmélyebb köszönetét az orvosoknak, az ápolóknak és a terapeutáknak. Nagyon sokat dolgoztak, főleg az első időszakban. Köszönjük mindenkinek, aki jókívánságokat küldött. A rehabilitáció a nyilvánosság kizárásával történik, ezért kérjük a megértésüket” – írták a közleményben.

A Bild megtudta, hogy a világbajnok szemei már nyitva vannak, kommunikál a feleségével és a gyerekeivel is. A 45 éves legenda még 2013 végén szenvedett síbalesetet, fejsérülése miatt kétszer is meg kellett operálni. Mesterséges kómában tartották, majd január végén elkezdték fokozatosan a felébresztését.

Áprilistól nem jöttek új információk az állapotával kapcsolatban, ezért kissé megijedtünk, de úgy tűnik, alaptalanul, ugyanis felébredt. Hosszú rehabilitáció vár rá, az biztos, de az a lényeg, hogy életben van! :)

 

"Schumi wach", azaz Schumi felébredt - írta a Bild

Kép: bild.de

Sport-Király

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr266305252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyalógép 2014.06.16. 13:44:34

Remélem, nem egy álhírrel állunk szemben...

arncht 2014.06.16. 13:46:25

hat szivbol kivanom neki, hogy ujra teljes eletet tudjon elni.

Balt 2014.06.16. 14:04:03

"Majdnem fél évig tartották mesterséges kómában az F1-es legendát, most azonban végre felébredt"

Saját olvasatomban ez fokozatos volt eddig - az elszállításra és az otthon(?)ápolásra alkalmas időpontig -, tehát ez a mondat némileg feélreérthető, túl "bináris". A lényeg, hogy hitelt érdemlően javul az állapota.

Schumi, tudjuk, nagy küzdő vagy, most szó szerint (az emberhez méltó) életed a tét. Hajrá!

Tibi5000 · http://sport-kiraly.blog.hu/ 2014.06.16. 14:14:02

@nyalógép: Természetesen nem, mint már írtam a cikkben, Schumacher szóvívője, Sabine Kehm is megerősítette a hírt. :)
süti beállítások módosítása