Botrány a Ferencvárosnál
2014. április 09. írta: Tibi5000

Botrány a Ferencvárosnál

Senki nem gondolta volna, hogy nem csak az lesz az egyetlen változtatás a Ferencváros stadionjánál, hogy lebontják azt. Több sportújság is kiderítette, hogy a név is megváltozik, ami azt jelenti, nem az egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián nevét fogja viselni.

A Four Four Two magazin felülkerekedett, és megkérdezték az egykori legjobb magyar futballista fiát is, Ifj. Albert Flóriánt. Nos, ő sem tudott igazán mit mondani...

A FFT újságírója bevallotta, hogy "vakargatta" a fejét az interjú előtt, ami végül elég kínosra sikeredett. Kiderült, hogy a Ferencváros még a családot sem avatta be és kérdezte meg a névváltoztatásról. Ráadásul Flórián most tudta meg, hogy igazából mi is történt.

Nem tudok erre mit mondani. Most hallom Öntől először ezt az egészet, nekem, nekünk, a családnak erről még nem szóltak. Tudom, hogy az üzleti helyzet nagyban befolyásolja a dolgokat, hiszen látjuk, hogy például a debreceni stadionhoz nem találnak még üzemeltetőt sem, de.....Szóval nem tudom, mennyire etikus elvenni azt, amit egyszer odaadományoztak - mondta végül.

Sokan gyalázatnak tartják a névváltoztatást, azonban vannak olyanok is, akiket egyáltalán nem zavar a dolog.

 

Fotó: FFT

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr196000577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása