Pintér Attila bemutatkozott: 1-2
2014. március 05. írta: Tibi5000

Pintér Attila bemutatkozott: 1-2

Pintér Attila olyan sokszor hangoztatta, "hogy ez a válogatott teljesen más lesz, hogy ez a válogatott sokkal jobb lesz", hogy egy kis ideig el is hittem neki. De aztán jött a feketeleves. Előkészítettem a szurkolói dresszemet, és úgy vártam ezt a meccset, mint a hat éves kisgyerek a Garfield-ot. Azután eszembe jutott, hogy nagyon nehéz lesz pályára lépni és eredményesen játszani úgy, hogy mi történt az előző meccsen, de aztán megnyugtattam magam, hogy "Tudjuk ki", azaz Egervári Sándor már nem szövetségi kapitány, és minden más lesz. Nos, nem! A magyar válogatott ismét csúnyán leégett, ezúttal 1-2-re kaptunk ki a finnektől.

A keret szinte semmit sem változott, talán csak Leandro volt az, akit Egervári nem játszatott, de felesleges is emlegetni a keretet, mindenki hibás a vereségért. 

Ez egy remek tudáspróba volt a magyar válogatott részére: hogy akarunk ki bejutni a 2016-os Európa-bajnokságra, ha még Finnországot sem tudjuk megverni? Nemhogy Románia ellen, még Észak-Írország ellen sem lesz esélyünk, akik többek között megverték Spanyolországot és Fehéroroszországot is.

"Nem volt szerencsém a lövéseimnél, gólba tartott volna. Háromszor vetődtek bele, nagyon picin múlott, hogy nem tudtam elrúgni közöttük. Egyszerű gólokat kaptunk, könnyen adtuk meg magunkat. Új mentalitást hozó új edző van. Visszább kellett állnunk, amit sokat kell még gyakorolni, mert nem mindig gördülékeny a játékunk. Két napos összetartás ennyi játékrendszerre nem biztos, hogy elég." - mondta Dzsudzsák Balázs, a válogatott egyik játékosa.

Úgy tűnik, hogy Pintér összetartásai szinte semmit sem értek, Dzsudzsák pedig azt harsogja, hogy picin múlott, Pintér meg csak annyit fűzött hozzá, nagyon sajnálja, hogy elvesztettük ezt a meccset. Nevetnem kell.

Mint már említettem, felesleges bárkit is hibáztatni, mindannyian hibások a vereségért. Mindenesetre a következő mérkőzés Dánia ellen lesz, május 22.-én. Anyám, mi lesz ott...

További, "nagyon-nagyon-nagyon" sikeres összetartásokat kíván a Sport-Király szerkesztőség.

Sport-Király

A bejegyzés trackback címe:

http://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr235845005

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mai civilizációnk életminőségének veszélyei és lehetőségeink hogy megelőzzük a betegségeket. 2015.07.30. 00:38:50

Mostani világunkban ahol nagy a népességrobbanás és nagyok a gazdasági különbségek a fejlett és elmaradott országok, sőt földrészek között sokan nem is tudják miért van ez a sok kóros elhízás, ami persze a betegségek kialakulásána...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

elég.volt 2014.03.06. 10:52:39

Vanczákkal, Juhásszal, Liptákkal, Dzsudzsákkal, Komannal és a többi zseléhuszárral ez nem is fog sikerülni. ÉBRESZTŐ! PLASZTIKFOCISTÁK TAKARODÓ!

Kivlov 2014.03.06. 11:05:58

nem most kell megverni a finneket, hanem majd a tétmeccsen...

rexcramer 2014.03.06. 12:12:03

Majd ha kijutottunk valahova, megnézem őket....Lehetséges, hogy már nem látok Magyar válogatottat?

Drago Brutic 2014.03.06. 12:14:14

25 öt éve vagyok tipikus szurkoló, aki a selejtező elején újralelkesedik. Nekem ez a tegnapi után elmúlt. Ez a csapat nem lesz harmadik sem. Nincs esély a fejlődésre. Egervári csapata is jobb volt. Ennyi.

ertelmetlensegi 2014.03.06. 12:26:22

Magyar foci túlértékelt a FIFA-raglistán még mindig.
Ezért nem írnám, hogy papírforma, de a többség barátságos 1-1 bízott. A döntetlenből szokták magyarázni, hogy világverő válogatott. Legalább nem hoztak ide edzőnek Lothar Matthäus színtű, egy milkós Euroért.
Megoldás: magyar focistákat téli időszakban nem szabad meleg éktájakra vinni edzeni. Sportoló megyei kettes színvonal feletti dolgokat megtiltani. Fizetés csak győzelem esetén van. (Észak-Koreában a győzelem esetén nem viszik munkatáborba a játékosokat, és van eredménye!) Valamelyik játékos a pályán kívül nagyképű, 1 kg. zselé a haján, menő sportkocsi, méregdrága órával: fekvőtámasz, és szintidőre futás.
BKV-val jöttél és szerény megjelenés? Laza edzés után csodákat művel a meccsen!
Szóval recski bányában kézi kőfejtés büntetésként csodákat művel a meccsen! (Erőnléti edzésnek kiváló!)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.03.06. 12:29:02

ha nem lenne az a kényszerképzete a magyar labdarúgás-irányításnak és a politikának, hogy a foci nemzeti ügy, sokkal egyszerűbb lenne az egész betegség kezelése.

de hát amíg százezrek képesek foglalkozni ezzel a szarral, addig nem csoda, ha stadionépítésbe, meg semmirekellők támogatásába toljuka tízmilliárdokat...

a nemzet fogatlan provokátora 2014.03.06. 12:52:36

@Kivlov: Sztem is. A magyar közvélemény túl komolyan veszi a barátságos meccseket. Holott ezek a meccsek épp arra valók hogy új dolgokat próbáljon ki a kapitány. Nekem nem az volt a gondom tegnap hogy kikapunk, hanem az, hogy a vezetés megszerzése után visszaálltak stand by üzemmódba, és már nem kezdeményeztek. Ha szép gólokkal, tartalmas játékkal kikaptunk volna 4-3-ra semmi gondom nem lenne velük. Barátságoson ki lehet kapni, de nem így..

a nemzet fogatlan provokátora 2014.03.06. 12:57:20

@idelle: Hát pl. Finnországban is "százezrek foglalkoznak ezzel a szarral", holott soha nem jutottak ki eb-re vagy vb-re. Sőt, még az a megaláztatás is érte őket az elmúlt évtizedekben, hogy az egyébként harmatgyenge magyar válogatottaktól rendszeresen kikaptak.
Vajon ha finn lennél miket írtál volna az ottani fórumokon?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.03.06. 13:04:22

@a nemzet fogatlan provokátora: körülbelül ugyanezt.

én alapvetően az "élsport mint a nemzeti büszkeség és önértékelés alapja és mérőszáma" felfogással nem tudok mit kezdeni, pontosabban baromságnak tartom.

mindeközben százezrek képesek lelkesedni és szomorkodni a magyar focin, ami nem más, mint egy undorító, bűzölgő mocsár, de hát a magyar ember szeret a szarban feredőzni.

persze a foci jó dolog, én például két-háromhetente hajlandó vagyok megnézni bármilyen meccsről egy max. 1,5 perces összefoglalót, amiben benne van minden. :-)

nyugoggyale 2014.03.06. 13:17:12

Ne felejtsuk el, hogy Pinter kopkodesben jelesre vizsgazott. Ha valamit ki szeretnenk emelni. A kozvetites soran tobbszor ha a kamera figyelme rairanyult csulazott egy szep hatalmasat az a kultur ember...

Bafana 2014.03.06. 13:21:48

Fogtam a hasam a röhögéstől a finnek egyenlítő góljánál. A csapat egyik fele lestaktikát játszott, a másik fele emberfogást :))) Meg kellene mondani a Vanczák gyereknek, hogy a lesre állítás csak akkor ér valamit, ha az egész védelem együtt csinálja.
A másik szembetűnő dolog a magyar focista eszméletlen lassúsága. Egy kényszerítőt könnyű megcsinálni egy paksi, vagy egy kaposvári védővel szemben, de ez már nyugaton kevés. Nikolics a 16-osnál, kapuval háttal kapta a labbát, 3 méteres sugarú körben mellette senki. Elkezdett forgolódni, mint egy csuklós busz. Ez külföldi játékos már a gólt ünnepli, mire a magyar csak szembe kerül a kapuval. Igaz, a szitut lefújta a spori les miatt, de azt akkor még nem lehetett tudni.

nyugoggyale 2014.03.06. 13:27:40

Amator foci kell ide, mint San Marinoban. A teljesitmenyunk mar azon a szinten van.

isssti 2014.03.06. 13:35:55

Pintér egy rendkívül buta, egyszerű focista volt - a tipikus favágó. Kinézetre-megjelenésre csak méginkább ezirányba változott.
Biztos, ami biztos: nem néztem a finn meccset.
Jó döntés volt!
Csak az jutott még eszembe, hogy ennyire nincs jelentkező a kapitányi posztra?!

Croma Soma 2014.03.06. 13:40:08

Tényleg, miért is fontos ez az egész? De komolyan! :)

gandzsaman 2014.03.06. 14:41:24

Akkora bunda volt , hogy szőrme-keretet kapott a közvetítés. Ezt csak az nem látja aki fogadott rá!
Ez megy évek óta! Mi szomorkodunk, hogy milyen gyenge a válogatott a "többiek" meg nevetnek s örülnek hogy megint kaszáltak. Nem a magyar focival van a baj , hanem a magyar mentalitással van a baj, amikor a pénz többet ér mindennel. Most mar kezdem érteni miért hívnak minket Hungry(éhes)-nak.

NYJetsTD 2014.03.06. 17:44:01

Ha egy cégnél hónapokig nem nyújtasz semmit, úgy kibasznak mint a szar. Focistáink évtizedek óta csak lézengenek a pályán, mégis fényűzően megélnek belőle. Nincs szükségük ösztönzésre, teljesítményre. A dicsőség, tornanyerés meg úgyis olyan messze van a fiúknak, hogy az már nem lehet motiváció. Akkor meg miért csodálkozunk?
Helyén kellene kezelni a dolgot.
Vagy bukják az elvárást (kijutás az EB-re) = nulla pénz. Vagy hozzák = nagy jutalom.
Akkor talán elindul valami. Ez a döntetlenéért, vereségért is jár valami pénz rendszer abszolút nem működik.

Isteni Diego 2014.03.06. 19:05:02

Ez a meccs és a magyar foci elkövetkező pár éve a kapitány kinevezésnél eldőlt. Nem Pintér személyére gondolok (bár megérne egy misét, hogy a kirakat arc is egyre szánalmasabb. Ez az ember a nemzeti 11 szöv.kapitánya, pfuf...), hanem az unortodox kiválasztási szempontra. Az MLSZ belengette a külföldi sztár edző érkezését, aki majd rendet vág a honi zavarosban. Csak hát senki nem vállalta, hogy két év alatt csodát tesz. Mit csinál ilyenkor egy jó szövetség? Fenébe a már bizonyított szakemberekkel, akik a valóságból indulnak ki és azt mondják az ötéves tervre, hogy lehetetlen, akkor keresek olyat, aki szerint nem az. Hát megtalálták...
Igazán finom bukéja van, hogy az ember, aki gyakorlatilag a Nemzeti Türelmetlenségnek köszönheti a posztját, most türelmet kér.

aleb19 2014.03.06. 19:07:09

amig az utanpotlasban a kivalasztas alapja a nagydarab es ecceruen idomithato, agyatlan, favago robot...mert veluk gyerekorba kevesebb munkaval is lehet eredmenyt elerni

Éhes_ló 2014.03.06. 20:32:50

Feloszlatni az mlsz-t és teljesen , szigorúan amatőr alapon indítani újra.
Aki részt vett benne az elmúlt 30 évben az eltiltva 10 évre.