5 futballista, akiket mindenki tisztel
2013. november 30. írta: Tibi5000

5 futballista, akiket mindenki tisztel

   Listánkból öt olyan futballista nevét láthatjátok, akik tényleg sokat tettek a labdarúgásért, emellett nemzetközi elismertségnek örvend. Ne is húzzuk tovább az időt, kezdjünk bele!

   5. Oliver Kahn

   A lista ötödik helyén egy német kapus, Oliver Kahn áll. Gondolom senkinek nem kell bemutatni, de ha mégis kis információra lenne szükséged: A 44 éves futballista a Karlsruher SC csapatánál kezdte pályafutását, majd  1994-ben a Bayern München csapatához igazolt. Egészen 2008-ig volt a bajor csapat hálóőre, ezután visszavonult. Nagyon népszerű, még egy dalt is írtak róla, amit egy másik együttes később feldolgozott. Bundeligát nyolcszor, Német Kupát hatszor, Liga-kupát ötször, UEFA-Kupát egyszer, és UEFA Bajnokok Ligáját szintén egyszer nyert.

   4. Ryan Giggs

   Ryan Giggs 1973-ban látta meg a napvilágot, tegnap volt a negyvenedik szülinapja, amit a Sport-Király egy cikk erejéig meg is ünnepelt. A '90-es években kivétel nélkül csak balszélsőként állt a pályára, azonban mára már inkább belső középpályásként használják. Gyakran nevezik a The Welsh Wizard-nak is, azaz a Walesi varázslónak. A Manchester United-ban 1990-óta, míg a válogatottban 1991 óta futballozik, visszavonulása a válogatott-tól 2007-ben történt meg, a Manchestert azonban még a mai napig erősíti. Angol bajnok tizenkétszer lett, Bajnokok-Ligája győztes kétszer, Világkupa-győztes pedig egyszer. 

   3. Daniele De Rossi

   Daniele De Rossi a lista talán leghűségesebb futballistája, Oliver Kahn után. 2001-től kezdte meg pályafutását a Roma csapatánál, amit jelenleg is nagy erőkkel erősít. Olaszország egyik legnevesebb futballistája, igazi veteránnak számít a Roma-nál. 

   2. Fillipo Inzaghi 

   Fillipo Inzaghi hazája talán legszínesebb és legfordulatosabb futballistája. Csak a legnagyobb rajongói és követői tudják igazán, hány klubban megfordult élete során, talán még saját maga sem. Szerepelt a Parma-ban, az Atalanta-ban, a Milanban, a Juventusban, és a Piacenzában. Legjobb mégis a Milan csapatánál érezte jól magát, egészen 2012-ig a csapatot erősítette. Az olasz válogatottól 2007-ben lépett vissza, 57 mérkőzésből 25 gólt rúgott.

   1. David Beckham

   A lista első helyezettje egyértelműen a világ egyik legjobb focistája, David Beckham. Ő az, akiről órákat, sőt, napokat lehetne beszélni, a jótetteiről, a fehérnemű reklámjairól, a futballista karrierjéről, mindenről. A Manchester Unitedban kezdte 1993-ban, ahol olyannyira jól érezte magát, hogy 2003-ig ott maradt. Aztán jött a Real Madrid, a Los Angeles Galaxy, a Milan, és a PSG csapata. Victoria Beckham jelenlegi férje. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sport-kiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr355669045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paráznabillegető 2013.12.01. 16:30:02

del pierro?
zidane?
LOTHAR???

lófasz lista ez.

talpi 2013.12.01. 16:36:20

@paráznabillegető: puskás, pelé. eusebio, maradona, stb. ?

Pötty1 2013.12.01. 16:55:01

Gondolom az csak a "véletlen" műve, hogy 2 MU focista is bekerült.
A listából a nőcsábász Giggset, vagy a klubhűséget hírből sem ismerő Beckhamet kell/ene jobban tisztelni?
Lampard, Gerrard, Totti, Del Piero, Maldini, stb, stb.
Őket tuti egy focista sem tiszteli...
És még egyet. Kahn?? Könyörgöm, őt még Németországban is többen utálták mint szerették!

Max & Maxina · www.maxandmaxina.blog.hu 2013.12.01. 16:56:58

előttem szólók listája jogos, pár név még hozzá (és könyörgöm, ne a klubhűség legyen már az egyedüli mérce!):
Sir Stanley Matthews, Beckenbauer, Ruá, Forlán, Raul, Gerrard...?
Szóval át lehetne gondolni még ezt a kérdést párszor.

Ja, egy hazai lista?
Mészöly, Róth Antal, Albert, Lipcsei, Simon Tibi... ( csak úgy hirtelenjében, gondolkodás nélkül, zöld szemmel... :-P)

Ramones1965 2013.12.01. 17:14:32

@Max & Maxina: Mészöly Kálmánt ne. Már csak a korábbi bundabotrányban való részvétele miatt sem...
Lipcsei meg legfeljebb a fradistáknak lehet ikon.

And67 2013.12.01. 17:34:05

Szóval De Rossi az AS Roma csapatától a Chelsea gárdájához igazolt... Érdekes naprakészségről tanúskodik a blog írója, mivel De Rossi ma az Atalanta elleni olasz bajnokin a római farkasok csapatkapitányaként lépett pályára.
Ha már Róma, akkor miért nem Totti-t említed, mint a leghűségesebb játékost?

And67 2013.12.01. 17:36:36

David Beckham pedig Victoria Beckham felesége lenne?
OK, hogy a focihoz nem ért valaki, de ez már fáj!

And67 2013.12.01. 18:06:37

Látom, igyekszel, javítottál 1-2 dolgot. De Rossi 1983-as, vagyis neked 30 évesen már veterán, igaz csak a Róma keretében 9 idősebb játékos is van. Ők minek számítanak?

Tibi5000 · http://sport-kiraly.blog.hu/ 2013.12.01. 18:09:24

@And67: Szia! Én nem De Rossi életkorát, hanem a klubban eltöltött éveit néztem számon. Ami azért nem kevés.

laci_52 2013.12.01. 18:10:17

Beckhamből nagyon nagy sztárt csináltak, pedig messze nem volt akkora játékos.

Az ő fénykorában a MU csapatában Scholes és Giggs voltak a "vízhordók", akik kétszer annyit futottak egy meccsen, mint Beckham és kiszolgálták.

And67 2013.12.01. 18:13:30

@Tibi5000: Szia!

Jó, valóban régóta van a farkasoknál, hisz saját nevelés. Bár akkor is Totti az igazi.

Exar Kun 2013.12.01. 19:24:54

Mondok egy nevet és mondom is, hogy miért tisztelem: Gary Lineker. Sohasem kapott sem pirosat sem sárga lapot pályafutása alatt. Csatárként ezt könnyebb megtenni, mint mondjuk védőként, de akkor is hatalmas sportemberre vall ebben az eldurvult sportban szerintem.

Pötty1 2013.12.01. 19:47:29

Mondjuk azt is jó lett volna meghatározni, mikori focistákról van szó. Mert ugye a listából is pár már visszavonult. Akkor viszont adná magát a szokásos lista: Maradona, Pelé, Puskás stb. Ők bármit is csináltak azt nem lehet vitatni, hogy a többi focista is felnéz rájuk. Sokkal inkább mint pl. Kahnra...
De pl. egy Shearerre vagy Dalglishra se szoktak rosszat mondani.

Akárhonnan nézzük elég foghíjas ez a lista.

breezer 2013.12.01. 20:01:58

féltem tőle, hogy a listán lesz Zidane, de NEM!! nekem ennyi elég :)

Moroe 2013.12.01. 20:25:07

@Pötty1:
Gerrardot biztos sokan tisztelik, hogy "megúszta" mikor ittasan megvert egy dj-t.

Pötty1 2013.12.01. 20:31:05

@Moroe: Ha jól tudom a saját szülinapi buliján köcsögözött vele a dj. Persze csúnya volt, de azért mégsem a saját tesója feleségét nyúlta le.
Vagy ez csak nekem tűnik súlyosabbnak?

Da ha attól megnyugszol, akkor Gerradot vedd le a listáról, valóban ez alapján kevésbé érdemelné meg a top ötös tiszteletet mint Giggs.

Pötty1 2013.12.01. 20:36:21

Mondjuk mintha Beckhamnek is lett volna afférja egy spanyol csajjal.
De mielőtt azzal is megvádolsz, hogy Pool szimpatizáns vagyok, a listából pl. Beckham helyett simán benn lehetett volna Charlton. Szerintem többen tisztelik mint a másik kettőt együtt.

Tibi5000 · http://sport-kiraly.blog.hu/ 2013.12.01. 20:44:50

Kedves Fórumozók!
Reményeim szerint még ma, legkésőbb holnap délután elkészül egy újabb TOP 5-ös lista, a Ti kedvenceitekkel.

mildi 2013.12.01. 20:56:27

@Tibi5000: Scholes legyen benne!!! :)

Bálna69 2013.12.01. 21:51:46

Hát ez igen gyenge lista lett. Már Kahn-nál felkaptam a fejem, Giggs oké, de Inzaghi? Ezerszer inkább Del Piero, ha már olasz kell... Beckhammel semmi baj, de azért hogy az egész világon MINDENKI... ehh.

A poszt megérett a törlésre.

berne 2013.12.01. 22:01:54

Azért a lesipuskások királyát Pippót ide tenni, erős túlzás és nagyfokú hozzá nem értésről tanúskodik

A kimaradtakról meg nem is beszélve
PL:
Ronaldo -nem C, hanem a FENOMÉN!
Zidane
Totti
,stb...
hogy csak a legnagyobbakat említsem

Sterbinszky Tivald 2013.12.01. 22:28:12

"Daniele De Rossi a lista talán leghűségesebb futballistája, Oliver Kahn után. 2001-től kezdte meg pályafutását a Roma csapatánál"

par sorral elobb Giggsnel: "A Manchester United-ban 1990-óta, míg a válogatottban 1991 óta futballozik"

gratulalok, szepen megfogalmazott, osszeszedett poszt.
azt hiszem itt olvastam egyszer egy masik posztot arrol, hogy nincs es nem is volt soha jo magyar szovetsegi kapitany. meszoly elottrol senkit nem emlitettel. ebbol is latszik, hogy fiatal vagy (ezzel nem is lenne baj), de lagalabb vehetned a faradtsagot, es utana nezhetnel 1-2 dolognak, mielott valamirol velemenyt mondasz.
ez a lista meg egy rossz vicc!

2013.12.01. 23:27:55

Bergomi, Baresi. Vagy ha aktív focista kell, akkor Zanetti. Magyar pályán meg Galaschek:)
Ja, és Dárdai!

Ez a kedvenc:

'napokat lehetne beszélni, a jótetteiről, a fehérnemű reklámjairól'

lüke 2013.12.09. 15:58:02

de gustibus non est disputandum

lüke 2013.12.10. 19:26:21

@lüke:
nem beszélve a pénzröl, amit aránytalanul( a többi- ekhez képst) ma zsebredugnak a focisták,természetesen a lsitán levök is

Kálovics Tibor 2013.12.17. 23:01:58

Oliver Kahn örök kedvenc marad.
süti beállítások módosítása